24 °C Budapest
Image could symbolize border, border control or even refugees

260 ezres fizetésért csábítanának határvédőket Magyarországon: 8 általános is elég a munkához

2022. július 4. 10:31

Bruttó 260 ezer forintos havi fizetésért toboroznak az új határvédelmi testületbe Magyarországon - szúrta ki az Azonnali.

Mint ismert, legutóbbi parlamenti felszólalásában új határvédelmi testület felállítására kérte a belügyminisztert Orbán Viktor. A testület a tervek szerint a rendőrség keretein belül fog működni, de nem rendőrökből és katonákból fog állni, hanem teljesen új állományt szeretnének. Erre pedig már meg is indult a toborzás – szúrta ki a lap.

A hirdetmények szerint az új szervezetbe bruttó 260 ezer forintos havi fizetésért lehet jelentkezni, ami mellé a határon eltöltött órák alapján óránként bruttó 400 forintos fizetéskiegészítésre lehet számítani. A jelentkezés feltétele 8 általános abszolválása, de büntetlen előéletűnek kell lenni, illetve meg kell felelni egészségügyi és pszichológiai vizsgán is. A fizetés mellé egyébként még jár éjszaki pótlék is, és évi egyszeri bruttó 200 ezres cafeteria. A munkavégzés helyszínei pedig a Bács-Kiskun megye, illetve a Csongrád-Csanád megyei rendőr-főkapitányságok határrendészeti kirendeltségei.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
kovacstunde  |  2025.06.21 13:08
Az utóbbi időben tanácsadás során több olyan esettel is foglalkoztam, amikor gyerekeiknek még középi...
laskainelli  |  2025.06.18 16:38
Nem mindig egy nagy veszekedés, hűtlenség vagy egy drámai szakítás hozza el a végét egy kapcsolatnak...
vezetoi-coaching  |  2025.06.18 10:19
Ne siesd el a választ… felnőtt fejjel én elsiettem, talán (biztos?) rosszul értelmeztem Buddha 4 nem...
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?