A válaszadók negyede ingatlant vesz a pénzből.

Őrült toborzásba kezdett a JYSK: új raktárukba 300 dolgozót várnak - ebben jobbak, mint más munkahely
A lakberendezési áruházláncnak jelenleg közel 800 munkavállalója van. Ez a szám tovább nőhet idén: a 200 millió eurós befektetésből épülő ecseri régiós elosztóközpontban további 300 új munkahelyet hoznak létre.
A hosszúra nyúlt pandémia hatására a munkaerőpiacon is gyors változások mentek végbe. Míg 2020 első felében világszerte kiemelkedő munkavállalói élményt és magas elkötelezettséget figyeltek meg, addig mostanra az elkötelezettség visszaesésével egyre nagyobb lett az előnye azoknak a cégeknek, akik hatékonyan és gyorsan tudtak reagálni a megváltozott körülményekre és munkavállalói igényekre – derült ki a Kincentric Legjobb Munkahelyek Program felméréséből, amelynek keretében 109 ezer magyar munkavállalót kérdeztek meg. A megváltozott körülményekre gyorsan reagáló vállalatok egyikeként a JYSK harmadik alkalommal nyerte el Magyarország legrangosabb munkáltatói elismerését, a Kincentric Legjobb Munkahely díjat.
Az értékelés a munkatársak véleményén alapul, így hatalmas öröm ez a díj számunkra és azt mutatja, hogy jó úton járunk. Azon dolgozunk, hogy a munkavállalók hosszú távon tervezzenek velünk, ebben pedig a skandináv vállalati kultúránk is sokat segít. Igyekszünk tudatosan reagálni a munkavállalói igényekre, és fenntartani azt a munkahelyi légkört, amiben a kollégák jól érzik magukat
– mondta Nyeste Ágnes, a cég HR managere.
Alacsony fluktuáció, skandináv vállalati kultúra
Nyeste Ágnes hozzátette, hogy a járványhelyzet a céget is kihívás elé állította, de sikerült a meglévő állományt megtartani és a folyamatos üzletnyitásoknak köszönhetően új pozíciókat is nyitni. A szakember szerint a vállalati kultúra sikerességét bizonyítja, hogy a fluktuáció a kiskereskedelmi átlag (25 százalék) alatt van, az előző pénzügyi évben 16,8 százalékos volt.
A jelentkezőkben a potenciált és elköteleződést keresik elsősorban. Minden évben végeznek elkötelezettségi felmérést: páros évben belső, páratlan évben külső felméréssel értékelik a céget. A Legjobb Munkahelyek 83 százalékos elkötelezettségi eredményt tudnak felmutatni.
Még nagyobb a szakadék a szervezet megtartó képességét vizsgálva. Míg egy átlagos magyar vállalatnál csupán a kollégák 37 százaléka gondolja úgy, hogy a cégük meg tudja tartani legjobb embereit, a Legjobb Munkahelyeknél ez az arány már 66 százalékos.
A munkavállalók lázadásának hívjuk azt a trendet, hogy a munkavállalók egyre nagyobb beleszólást kérnek: hogyan, honnan és mikor szeretnének dolgozni. Jó látni, hogy itthon is vannak olyan munkahelyek, amelyek nem fenyegetésként, hanem a szervezeti fejlődés hajtómotorjaként tekintenek erre a jelenségre, és a megváltozott igények mellett is javítani tudják munkavállalóik elköteleződését
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– tette hozzá Köcse Bálint, a Kincentric ügyvezetője.
Újabb 300 munkahely
A JYSK-nek jelenleg közel 800 munkavállalója van és 90 üzlettel rendelkezik. 200 millió eurós befektetésből épül a cég 143 ezer négyzetméteres új, ecseri régiós elosztóközpontja, ahol kezdetben 300 új munkahelyet hoz létre a vállalat, így még jelentősebb munkaadóvá válik.
A toborzás már elindult, és folyamatosan keresik a jelentkezőket.
A forgalom bővülésével pedig akár 500 főre is bővülhet az ecseri létszám, ugyanis a raktár Magyarország, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina és Szerbia vásárlóit, és áruházait fogja kiszolgálni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


