Az idei évben eddig leginkább a mezőgazdaságban okozott gondot az időjárás, a nyári hónapokban viszont várhatóan megérkezik az otthonokat is veszélyeztető viharszezon.

Az ágyából tartott az íróasztala felé reggel egy német férfi, amikor elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. Mivel home office-ban dolgozott, igényt tartott a munkahelyi biztosítás kártérítésére, amit nem akartak neki kifizetni. Végül a németországí bíróság kimondta, hogy az ágytól az otthoni munkaállomásig vezető első út bizony "munkába menetnek" számít, és kiterjed rá a biztosítás.
Döntött a német bíróság annak a férfinak az ügyében, aki home office-ban kezdett volna dolgozni, ám közben súlyosan megsérült. A Guardian beszámolója szerint nem állt meg az az érvelés a bíróságon, hogy a dolgozó ágya és az asztala között csak pár méter van: gyakorlatilag "munkába menet" sérült meg, még akkor is, ha eközben nem hagyta el a lakást.
Első körben a lap szerint a munkáltató megtagadta, hogy kifizesse a munkahelyi biztosítás szerint járó térítést, amivel első körben két alsóbb szintű német bíróság is egyetértett. Végül a szövetségi szociális bíróság megállapította, hogy az első reggeli út az ágyból a home office-ba munkába menetelnek számít, érvényes rá a biztosítás is.
A bíróság hivatalos döntése szerint „a felperes munkahelyi balesetet szenvedett, amikor reggel az otthoni irodába vezető úton elesett”, a távoli munkaállomása is a munkahely részének tekinthető.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


