Az on-site munkavégzésre való visszatérés és a dolgozók elvárásai közötti feszültség különösen a toborzásnál jelenthet kihívást.

Óriási fegyvert adott a magyar dolgozók kezébe a járvány: fordult a kocka, már ők diktálnak
Egyre több helyre gyűrűzik be a világjárványt követő felmondási hullám, ugyanis több dolgozó már nem a fizetés miatt mond fel. A jó fizetés még mindig nagyon fontos, viszont ahogy az növekszik, úgy egyre nagyobb szerepet kapnak a többi juttatások is. Most, hogy jobban átlátják a munkakeresők, hogy vannak jobb lehetőségeik, teljesen más dolgok képezik az alkudozások tárgyát.
Míg korábban főleg a fizetés volt a fő motiváció, mostanra a távmunka, és hibrid munkavégzés mellett a dolgozók egyéni juttatásokat is kiharcolnának magukat. Persze a versenyképes fizetés még most is nagyon fontos egy munkahelyen, azonban ez mellett a többi juttatások minősége is sokat nyom latban. Amennyiben pedig szeretnék a cégek megtartani legjobb munkaerejüket, úgy kénytelenek lesznek kicsit többet ajánlani, mint egy kiemelt fizetés, és egy egészségügyi csomag.
Olyan egyéni igények is megjelenhetnek a juttatási csomagokban, mint a mentális egészségre vonatkozó szolgáltatások és a különböző fizetett szabadságok. A tendencia is változik, hiszen a munkavállalók már nyíltan beszélnek főnökeikkel arról, hogy milyen juttatásra lenne szükségük.
Éveken át a juttatások az egész csapatnak szóltak, nem tértek ki egyéni kérésekre, igényekre. Azonban eljött az idő, hogy a dolgozók egyénileg is felszólaljanak, és jelezzék, hogy mire van szükségük.
- mondta Tim Allen a Care,com CEO-ja a BBC- nek, majd hozzátette azt is, hogy a fizetett szabadság, egészségügyi csomagok, és a fogorvos már egyáltalán nem plusz, hanem alapkövetelmény.
A dolgozók jólléte mindenek előtt
A pandémia alatt egyre többen folyamodtak szaksegítséghez mentális problémáikkal, így nem csoda, hogy a pszichológus jelenléte teljesen elfogadott a vállalatoknál is.
Az egyre több mentálhigiénés juttatás, mint a terápia, pszichológus jelenléte is azt mutatja, hogy a cégek az egyéni igényekre is reagálnak
- tette hozzá Alex Alonso, a Society for Human Resource Management munkatársa, aki arról is beszélt, hogy mostanra nem elég az egészségügyi biztosítás felkínálása a dolgozóknak, sokkal többrétű juttatásokkal kell előrukkolniuk azoknak, akik valóban meg akarják tartani a munkavállalóikat.
A rugalmasság a jövő
A mentális, pszichológiai segítség, juttatás mellett nagyon népszerű kérés még a több rugalmasság, flexibilitás munkavégzés helye szempontjából is. Ezen kívül a dolgozók rugalmasságot várnak abban is, hogy milyen jellegű fizetett szabadnapokat használhatnak, hiszen a szabadság/betegszabadság alap, azonban több dolgozónak szüksége van időre arra, hogy a gyermekét, párját esetleg egy beteg hozzátartozót ápoljon.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Fontos megjegyezni azonban, hogy ezek a juttatások, előnyök csak akkor számítanak, ha a dolgozó is úgy érzi, hogy szabadon használhatja őket. Sokan ugyanis haboznak, ha arról van szó, mikor használnák fel a fizetett szabadnapjukat, ezért fontos, hogy a vállalati kultúra is változzon.Természetesen, az emberek elsősorban továbbra is a fizetés miatt dolgoznak, azonban ahogy változnak az idők, úgy változik az is, hogy mi az igazán fontos.
Ebben a mostani felmondási hullámban az emberek azért váltanak munkát, mert tudják, hogy van más, jobb opciójuk, lehetőségük. Ezért ha a vállalatok ezt felismerik, és együttműködnek az alkalmazottaikkal, úgy hozzájárulhatnak ahhoz, hogy őket elkerülje ez a hullám.
- mondta Allen, aki hozzátette, hogy azzal, ha egy vállalat hajlandó széleskörű, egyénre szabott juttatásokat felajánlani, azzal azt bizonyítják, hogy amennyiben őket választod, úgy ők majd gondoskodnak rólad.
Hazánkat is utolérte ez a trend
Már a magyar munkavállalók is kétszer meggondolják megéri e a fizetés az egészségüket. A fizikai dolgozók számára fontosabbak lettek a pluszjuttatások. Egyre tudatosabban figyelnek a testi és lelki egészségükre a kékgallérosok is, nem szívesen vállalnak már olyan műszakrendes munkát, ami hosszú távon egészségügyi károkat okozhat. Ezt fejtette ki lapunknak Csikós-Nagy Katalin, fluktuációkezelés-szakértő, aki azt is kiemelte, hogy
nagyon fontos ugyanakkor foglalkozni a koronavírus-járvány hatására megváltozott munkavállalói igényekkel. Ilyen például a munkába járással töltött idő, mely a szellemi dolgozóknál kardinális kérdés lett. Megtapasztalva az otthoni munka kényelmét, nem szívesen utaznak sokat a munkahelyre, egyre gyakoribb elvárás a home office.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


