31 °C Budapest
Woman during job interview and three elegant members of management

Leáldozott a versenyképes fizetésnek: itt már kötelező közölni a bért az álláshirdetésben

2021. július 26. 14:02

Bizonyára a legtöbben belefutottunk már a "versenyképes fizetés" kifejezésbe az álláshirdetésekben: ugyanis még mindig nagyon kevés cég teregeti ki, pontosan mennyi is az annyi. Szakértők szerint ez a régi beidegződés igencsak káros, és adott esetben időpazarláshoz is vezet, ha végül nem egyeznek az álláspontok a bérezésről. Sőt, mások szerint csak annak érdeke titkolni a béreket, aki nem fizeti meg tisztességesen a dolgozóit. Colorado államban idéntől már kötelező megjelelölni a fizetést egy-egy állásajánlatban, Szlovákiában 3 éve él hasonló szabály.

Ha az utóbbi években állást kerestél, biztosan te is belefutottál a "versenyképes fizetés" kifejezésbe, amivel szakértők szerint lényegében nem kötelezi a hirdető cégeket arra, hogy elkötelezzék magukat egy adott fizetési szint mellett. Például az Aldi most indított komoly toborzási kampányt az IT-s csapatába: ellenben az áruházi alkalmazottakat kereső hirdetésekkel, amelyekben rendre korrektül közlik a fizetéseket, most az informatikusokat toborzó állásajánlatokba ők is csak "versenyképes fizetést" tüntettek fel.

"A versenyképes fizetés kifejezés nem igazán tesz hozzá az állásleíráshoz, de a cégek gyakran bedobják, mert egyszerűen jól hangzik. Ki ne szeretne versenyképes fizetést kapni?" - mondta a HuffPostnak Tracy Cote, a StockX online piactér HR-vezetője, aki azt is hozzátette, a legtöbb vállalat azt hiszi, hogy versenyképesen fizet, akár így van, akár nem. A "fizetés versenyképes" - testvérével, a "tapasztalattal arányos fizetéssel" együtt - nemcsak szubjektív kifejezés, hanem intő jelet is jelenthet arról, hogy a cég hogyan tekint a kompenzációra és a munkaerőre.

Danny Speros, a Zenefits szoftvercég HR-el foglalkozó alelnöke ennek kapcsán azt mondta, régi beidegződés, hogy nem szabad megosztani a fizetéssel kapcsolatos információkat egy álláshirdetésben - és ezt a legtöbb munkáltató követi is.

Úgy érezhetik, hogy ez korlátozza a tárgyalási pozíciójukat egy bértárgyaláson. Szerintem az embereket tisztességesen meg kell fizetni az elvégzett munkájukért

- mondta Speros, aki a múltban szintén használta az álláshirdetésekben a "versenyképes fizetést", de azóta a gondolkodása fejlődött.

Tíz évvel ezelőtt ez egy nagyon gyakori kifejezés volt, de már nem használom. Azt hiszem, a cégnél is megértették, hogy a fizetésnek versenyképesnek kell lennie.

A Fractured Atlas nevű cég nem titkolja a fizetéseket az álláshirdetésekben. "Ez nekünk és a jelölteknek is időt spórolunk" - mondta Lauren Ruffin, a vállalat külső kapcsolatokért felelős vezetője. Mint kifejtette, a cég úgy véli, hogy a jelöltnek már az interjú előtt tisztában kell lennie a fizetéssel.

A "versenyképes fizetés" egy kicsit tág fogalomnak tűnik. Versenyképes az iparághoz képest? A régióhoz képest? Minden munkáltatónak van egy álláspontja arról, hogy mit tud, vagy hajlandó fizetni egy adott munkakörért. Miért ne mondanánk ezt el előre a jelölteknek? Hacsak nem az a cél, hogy kevesebbet fizessenek az embereknek, mint amennyit valójában érne a munkájuk...

- tette hozzá a cégvezető. Sőt, ahogy a HuffPost emlékeztet, az USA-ban, Colorado államban már törvény írja elő a fizetések átláthatóságát az álláshirdetésekben. Ha a cégek ezt nem teszik közzé, komoly pénzbírságra számíthatnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elmúlt év segített az embereknek abban, hogy újraprioritizálják, mit várnak el a munkáltatóktól, és hogyan viszonyulnak a munkahelyekhez. A munkavállalók átláthatóságot, tisztességes viselkedést és azt szeretnék, hogy bár a munkahely nem egy "irodai család" kialakításáról szól, de a munkáltatóik ne csak néhányuk érdekeit tartják szem előtt

- mondta Ruffin.

Ha azt látod egy álláshirdetésen, hogy "a fizetés versenyképes", akkor inkább az állásinterjú végén hozd fel a bérkérdést, ha előbb nem kerül szóba - mondta Phoebe Gavin karrier-coach, aki a pályakezdők támogatására szakosodott. Ez azért jó taktika, mert nem azt a benyomást fogod kelteni az interjúztatóban, hogy csak a fizetés érdekel.

Szlovákiában is kötelező megadni a bért

Magyarországon főleg a kékgalléros munkaerőknél nyilvánosak a bértáblák, ott már a hirdetésben szerepel a kínált bér. A fehérgalléros munkaköröknél még nem jellemző ez. Nehéz eldönteni, hogy ez jó vagy rossz

- mondta korábban a Pénzcentrumnak Motesicky Tamás HR szakember. Kifejtette, a munkavállalóknak biztosan jó a gyakorlat, mert transzparenciát hozott a piacra:

egyből látom, hogy hol mennyit tudok keresni, és nem a harmadik körben derül ki, hogy minden jó, csak a béren bukik meg az egész történet. Viszont a kisebb cégekre ez likvidációs hatással lehet, mert azon az áron nem tudnak munkaerőt szerezni.

Elgondolkodtató azonban, hogy Szlovákiában 2018. május 1-jétől kötelező minden egyes álláshirdetésben feltüntetni a bruttó alapbért. Motesicky Tamás szerint ha a szlovák piac megérett már erre a lépésre, akkor lehetséges, hogy a magyarnak is meg kellene ezt lépni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.06.18 16:38
Nem mindig egy nagy veszekedés, hűtlenség vagy egy drámai szakítás hozza el a végét egy kapcsolatnak...
vezetoi-coaching  |  2025.06.18 10:19
Ne siesd el a választ… felnőtt fejjel én elsiettem, talán (biztos?) rosszul értelmeztem Buddha 4 nem...
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 19. csütörtök
Gyárfás
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?