Kritikus aszályhelyzet alakult ki Magyarországon: a talaj felső rétege országszerte kiszáradt, ami jelentős mezőgazdasági károkat okoz.

A várható turistarohamra készülve a balatoni munkaadók aránytalan összegekkel árazták be a vízparti állásokat, a pincérek, séfek körében hallani lehet egymillió körüli havi fizetésekről is – mondta a Magyar Nemzetnek Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.
A vendéglátóipar nem áll fel teljesen, de a belföldi esélyek nagyok jók, erős nyári forgalommal számolnak mindenütt – mondta Kovács László. Szavai szerint a legnagyobb gond továbbra is a munkaerőhiány: országosan a szükségesnél nagyjából húsz százalékkal kevesebben dolgoznak a különböző feladatkörökben.
A nagyobbrészt borravalóból élő rutinosabbak már tavasszal felmérték, hogy eddigi nyári fizetésüket a külföldi turisták híján nem biztos, hogy elérik Budapesten, ezért nyitottá váltak a vidéki ajánlatokra, ahonnan a fővárosban is toboroztak felszolgálókat, szakácsokat, kisegítő munkaerőt – vázolta. A várható turistarohamra a balatoni munkaadók aránytalan összegekkel árazták be a vízparti állásokat:
a pincérek, séfek körében hallani lehet egymillió körüli havi fizetésekről is.
A magas fizetéseket kommentálva kiemelte, hogy nem egy üzletben – a megrendült anyagiak miatti előremenekülés jegyében – észszerűtlen kockázatokat vállalnak a cégvezetők. Szerinte vannak olyan térségek, ahol a nyugati fizetések szintjére ugrott az itthon maradt munkavállalók pénze, miközben a határon túlról extra juttatásokkal és kedvező lakhatási körülményekkel csábítják el közülük a szakképzetteket.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


