A vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.

2021 márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 435 200 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 289 400 forint volt, mindkettő 8,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,0 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan – 11,0 százalékkal – nőttek. 2021. január–márciusban a bruttó átlagkereset 420 200 forintot, a nettó átlagkereset 279 400 forintot ért el, mindkettő 9,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
2021. márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 435 200, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 445 600 forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggel.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 289 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 298 100 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,7 százalékkal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 8,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


