Going on holiday after quarantine and lockdown, new normal concept.

Tovább gyűrűzik a munkaerőhiány: hamarosan vagy a boltokban, vagy a vendéglátásban lesznek gondok

2021. április 23. 08:59

Visszatérni látszik a járvány előtti időkben jellemző, kiegyensúlyozott fogyasztás, miközben változik a bolti munkaerő-állomány a teraszok nyitásával. Az egyre bizakodóbb lakosság napról napra látványosabb költekezésének újabb lökést ad a vendéglátóhelyek szombati indulása a kiskereskedelemben és több szolgáltatási területen is.

"Kiegyensúlyozottabb az élelmiszerpiac a korlátozások április eleji enyhítése óta, és az iparcikkeknél is tapasztalható, hogy megindult a forgalom, mert a lakosság eddigi óvatossága enyhült. A vakcinázottság emelkedése láttán pedig bátrabban költekeznek az emberek a hagyományos üzletekben" – mondta a Magyar Nemzetnek Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint optimális a gazdaság szakaszos újraindításának menetrendje.

Mint mondta, elsőként a bolti fogyasztásban már látni lehet a kilábalás jeleit, amely az elkövetkező két-három hónapban bontakozik ki, majd a második fél évben gyorsabb ütemű felzárkózás következik a vásárlásokban – ez a járvány alatt sem igazán mérséklődő élelmiszer-értékesítésen kívül főként az iparcikkek eladásaiban érződik majd.

A vendéglátóhelyek, teraszok újraindulása további kedvező hatással lesz az üzletek látogatottságára

– mondta Vámos György az eddigi tapasztalatok alapján, aki szerint egy éttermi ebéd után az átlagos vevőnek akad még lendülete más ügyek elintézésére vagy vásárlásra, esetleg fodrász, cipész, utazási iroda felkeresésére.

Nő az oltási kedv a boltokban

Folyamatosan nő a hajlandóság az áruházi dolgozók körében a vakcinák felvételére, sorra regisztrálnak. Ezzel együtt stabilan tartja magát az állomány, rugalmasan és gördülékenyen zajlik a munkavégzés a boltokban – mondta el Bubenkó Csaba. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke hozzátette: hetek óta nincsenek fennakadások a kiszolgálásban, a négyzetméter-alapú korlátozás nem akadályozza a napi vásárlásokat, esténként sem, amikor gyakran tumultus alakult ki a kasszáknál a 19 órai zárás előtt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A járvány kezdetén bedőlt területeken, főképp a vendéglátásból, szállodákból sokan tértek át az áruházi munkára, gyorsan beletanultak a kiszolgálási folyamatokba. Hamar enyhült is a létszámhiány a területen, most viszont mozgolódás van, mert az átvándorolt dolgozók egy része visszatérhet eredeti szakmájához.

Emiatt újra emelkedhet a fluktuáció a kiskereskedelemben

– mutatott rá a szakszervezet elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.06.18 16:38
Nem mindig egy nagy veszekedés, hűtlenség vagy egy drámai szakítás hozza el a végét egy kapcsolatnak...
vezetoi-coaching  |  2025.06.18 10:19
Ne siesd el a választ… felnőtt fejjel én elsiettem, talán (biztos?) rosszul értelmeztem Buddha 4 nem...
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 18. 21:35
Agrárszektor  |  2025. június 18. 20:29