Bár általában előnyt jelent a felsőfokú végzettség, annak hiánya nem zárja ki, hogy valaki álomfizetést érjen el.
A trend fordulni látszik: már nem számolnak a tavaszihoz hasonló leállással a magyar cégek
Átlagosan korábbi termelési kapacitásuk 90 százalékára tudtak visszakapaszkodni a magyar cégek idén őszre. Ez jelentős eredménynek számít, hiszen egy munkaerő-közvetítéssel, munkaerő-kölcsönzéssel és HR-szolgáltatásokkal foglalkozó cég saját ügyfélbázisára épülő adatai szerint tavasszal, másfél hónap leforgása alatt kölcsönzött munkaerejük mintegy kétötödét építették le a hazai vállalatok. A trend fordulni látszik, hiszen a második hullámban nem számolnak a tavaszihoz hasonló leállással a gazdasági szereplők, akik egyre nyitottabbak a kölcsönzött munkaerő alkalmazására, hiszen ezzel biztosítható a kellő rugalmasság a jelenlegi kiszámíthatatlan piaci környezetben.
Júliusra korábbi termelési kapacitásuk átlag 40-60%-ával tudtak újraindulni a hazai cégek a járvány első hullámát kísérő gazdasági sokk után. Ezt követően, néhány hónap leforgása alatt viszont látványos visszapattanás következett: hiszen szeptemberre már átlagosan a járvány előtti termelési szintek 90%-án működtek a vállalatok - derül ki a több mint 300 hazai vállalatnak változatos személyügyi szolgáltatásokat nyújtó, regionálisan is aktív WHC Csoport saját adataiból.
"A tavaszi drámai gazdasági visszaesés drasztikusan érintette a hazai vállalatok kölcsönzött munkaerőállományát, hiszen a járvány elleni védekezés miatti kényszerű létszámleépítés első körben a kölcsönzött munkavállalókat érintette. A WHC kikölcsönzött munkaerőállományának mintegy 40%-át megrendelőink leépítései miatt tavasszal másfél hónap leforgása alatt elveszítette" - hívta fel a figyelmet Gyarmati Szilvia, a WHC Humán Üzletág Fejlesztési vezetője a HR Fest online szakmai konferencián.
A nyár folyamán azonban ismét éles fordulat következett be, a hazai termelő vállalatok általánosságban megtanultak együttélni a vírussal, szigorú járványvédelmi protokollokat dolgoztak ki és intézkedéseket foganatosítottak, melyekkel biztosítani tudják munkavállalóik egészségvédelmét, és így az üzletmenet-folytonosságot.
"Meglepően gyorsan fordult a kocka nyár közepétől, hiszen az ügyfelkörünkbe tartozó cégek elkezdték gőzerővel felpörgetni termelési volumenüket, így hírtelen ismét a korábbi években megszokottá vált munkaerőhiánnyal szembesültek, a leépített humán erőforrás kapacitásokat elkezdték pótolni, így hírtelen radikálisan más jellegű kihívásoknak kellett cégünknek is megfelelni, hiszen újra a toborzás került előtérbe. Partnereinktől heti szinten akár többszáz fő kölcsönzött munkaerő felvételére vonatkozó igény érkezett az elmúlt hónapokban" - folytatta a szakember.
Ez nagy kihívást jelentett, hiszen a minőségi munkaerő nagyon gyorsan elfogyott a magyar piacon. A tavaszi leépítési hullám során sok vállalat próbálta ugyanis megtartani a jó minőségű munkaerejét, és első körben azokkal a munkavállalókkal szakították meg együttműködését, akiket kevésbé kompetensnek értékeltek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ismét nagy az igény a minőségi szerb és ukrán vendégmunkásokra
A kialakult helyzet miatt a nagy létszámot foglalkoztató hazai termelő, kereskedelmi és logisztikai vállalatok részéről ismét megnőtt az igény a minőségi vendégmunkásokra, akiket jellemzően kölcsönzötti jogviszonyban alkalmaznak a cégek. "Az idén 30 éves WHC nagy tapasztalattal rendelkezik külföldi munkaerő-toborzás és kölcsönzés terén főleg Szerbáiát és Ukrajnát tekintve. A vírushelyzet miatt a külföldi munkaerő mozgatásában is jelentős, korábban ismeretlen kihívásokkal szembesültünk. Meg kell felelnünk a kötelező karantén szabályoknak, folyamatos teszteléssel meg kell oldanunk az esetlegesen fertőzött munkavállalók kiszűrését, elkülönítését, orvosi ellátását és étkeztetését is. Ezekre villámgyorsan, a hazai piacon az elsők között dolgoztuk ki saját szakmai protokollunkat. Így biztonságosan és stabilan tudjuk kiszolgálni partnereink kölcsönzött munkaerő iránti igényét" - hangsúlyozta Virágh András, WHC Humán Üzletág Fejlesztési vezető.Azt látszik jelenleg, hogy a magyar cégek hajlandóak a korábbiaknál magasabb arányban alkalmazni kölcsönzött munkaerőt, hiszen szükségük van arra a rugalmasságra, amit ez a foglalkoztatási forma biztosít a jelenlegi, még mindig bizonytalan gazdasági környezetben.
"Fogalmazhatunk úgy, hogy kezdünk szemléletmódban felzárkózni Nyugat-Európához, ahol a kölcsönzött munkaerőre abszolút stratégiai eszközként, a flexibilitás egyik zálogaként tekintenek a nagy létszámú munkavállalót foglalkoztató vállalatok" - zárta gondolatait Gyarmati Szilvia.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


