Horvátországban egyre több olyan bankautomata működik, amelyek akár 20 százalékos jutalékot is felszámíthatnak a készpénzfelvételért, elsősorban a külföldi turistákat célozva.
A szállodák meg tudták tartani az alkalmazottak nagyobb részét, az éttermeknél rosszabb a helyzet
A szállodaszövetség felmérése alapján az alkalmazottak 70 százalékát valamilyen módon tovább foglalkoztatták, az elbocsátások elsősorban a tanulókat és nyugdíjasokat érintették, és jellemzően a vendéglátásban.
Március elejéig visszamenő, a szektort érintő adókedvezménynek köszönhetően a munkáltatók nem kezdtek el "pánikolni", és igyekeztek megtartani a meglévő munkaerejüket - fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke.
Elmondása szerint a vendéglátóhelyeken az alkalmazottak 70 százalékát sikerült megmenteni, a nagy arányú elbocsátások inkább a vendéglátást érintették.
Míg kezdetben a járulékcsökkentésnek köszönhetően olcsóbbá vált a munkavállalók megtartása, a munkáltatók is hamar "feltalálták magukat". Előre hozták a karbantartási, adatbázis rendberakási feladataikat, az őszi előfoglalások menedzselését, tehát a korábban "sose jut rá idő" kategóriába eső teendőiket. Mindemellett a kurzarbeitot is egyre szélesebb körben veszik igénybe a szektor szereplői, amely révén a magyar államtól kapnak a jövedelemkiesés után támogatást, és így abban bízik mindenki, hogy az ősz folyamán, a megtartott munkavállalókkal egy üzemszüneti pont szintjén fognak tudni majd gazdálkodni - mondta el a szakember.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


