A bátonyterenyei SungEel akkumulátorfeldolgozó üzemében tizenkét dolgozó szervezetében mutattak ki határérték feletti nikkelszintet.
A bolti eladók (fizikai dolgozók, eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok) havi bruttó átlagkeresete 251 ezer forint volt 2019-ben, a legutóbbi statisztika szerint. A nemzetgazdaság átlagához képest kisebb lett az olló a korábbiaknál, a különbség 20 ezer forint alá csökkent. A boltok között azonban maradtak a különbségek, a legjobban fizető illatszerbolt 290 ezer forintot adott az eladójának az éves átlagot nézve, az utolsó helyen a zöldségesbolt viszont csak 186 ezer forintot.
Év közben az egyes hónapok közt nagy lehet a mozgás a bérek terén, januárhoz képest decemberre csaknem minden boltban feljebb mentek a havi bruttó keresetek. Kivétel persze mindig akad, most éppen az élelmiszeres piacok, ahol csökkent év végére a havi keresetek átlaga.
A könyvesboltoknak jól mehetett az év vége, november, december, mivel az utolsó hónapban 400 ezer forint feletti bruttót tudtak adni (a boltos világban van forgalom utáni juttatás is, ez természetes). Az illatszerboltokban a november volt a bércsúcs hónapja, 382 ezer forinttal. De hát a nagyobb élelmiszeres boltokban is voltak hónapok, amikor 310 ezerre tudták feltolni az eladók pénzét az átlagot nézve, és a bútorosok is 300 ezer felett kerestek októberben. Az elektromos háztartási készülék boltos eladóknak is volt jó hónapjuk, a december, 314 ezer forintos havi bruttóval.
A kisebb juttatásokat adó boltok körében a rangsor vége felé voltak azok, ahol 180-200 ezer forint között voltak számos hónapban az eladók havi bruttó átlagkeresetei, így a halas, zöldséges, pékáru és a húsboltokban, valamint a ruhás piacokon. A webáruházak, a kiknek fő tevékenysége az elektronikus kereskedelem, nem tudnak nagyobb béreket adni. De azok a boltok sem, ahol árukörükben a web súlya erős, ilyen például a híradástechnika.
A boltosok legnagyobb munkaerőpiaci gondja az eladók boltról-boltra vándorlása. A vándorbotját sűrűn forgató eladóhad sok fejfájást okoz a boltosoknak, de hát nekik van miből válogatniuk, főleg egy 104 ezer forintnyi bérolló mellett. 2019-ben mindössze három boltcsoport fizetett jobban az eladóinak a nemzetgazdasági szinten mért átlagánál, további három a boltos átlagnál. Azért ehhez tegyük hozzá, hogy a boltosok is 10% felett emelték a béreket, de hát az is költség, az ár része, és a vásárló - hiába több a pénze - nagyon is nézi az árakat. És sok esetben az árubeszerzés költsége nagyot ugrott az alapanyagok drágulása miatt, ilyen volt a zöldség, vagy a sertéshús. A forintgyengülés is felfelé tolta a beszerzési költségeket, az import iparcikkek körében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


