20 °C Budapest

Itt a pontos összeg: ekkora emelést kapnak a magyar Suzuki fizikai dolgozói

2020. február 25. 15:01

Átlagosan 12 százalékos béremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt., míg a fizikai dolgozói körében az átlagbér 13,4 százalékkal növekszik idén január elsejéig visszamenőlegesen. A vállalat munkavállalói már márciustól az emelt összeget kapják, továbbá kéthavi bérnek megfelelő bónuszt is utal a vállalat az év során.

A Magyar Suzuki nagy figyelmet fordít a munkavállalói erőfeszítések megfelelő kompenzálására, a munkavállalók megtartására, figyelembe véve a mindenkori munkaerőpiaci kereslet-kínálati viszonyokat, ami a bérpolitika terén is megmutatkozik - írja közleményében a vállalat. Ennek megfelelően a vállalat 2018-ban és 2019-ben összesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében. Idén, 2020-ban 13,4 százalékos béremelésben részesül a fizikai állomány, az átlag béremelés pedig 12 százalékos lesz a vállalatnál. Az idei bérfejlesztésben a korábbi évekhez hasonlóan szintén szerepet játszott az Üzemi Tanáccsal folytatott eredményes konzultáció.

Az év elejétől visszamenőlegesen megítélt emelést a vállalat dolgozói már márciusban megkapják. A munkavállalóknak 71 százaléka már több mint 10 éve dolgozik a cégnél, ami annak köszönhető, hogy gondoskodó vállalatként minden kollégát megbecsülnek: a bérezés terén biztosított stabil jövedelmen kívül versenyképes juttatási csomagot és fejlődési lehetőséget is kínálnak dolgozóiknak. Ennek megfelelően a vállalat, teljesítmény alapon kéthavi bónusszal támogatja munkavállalóit.

Az esztergomi gyár közel 3 200 alkalmazottnak biztosít hosszú távú munkalehetőséget, a vállalat országos kiterjedésű beszállítói hálózatában dolgozókkal együtt pedig mindösszesen mintegy 10.000 munkavállaló stabil és biztos megélhetéséhez járul hozzá nap mint nap.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2025.08.05 18:51
Idén másodszor bicajoztuk körbe Mádról indulva a Tokaj-hegyet. Ez háztól-házig nekünk 54 kilométer v...
vezetoi-coaching  |  2025.08.05 09:47
Durva kérdés, ugye? Ideteszek egy videó linket, amely a tradicionális választ adja: “mindig jobb, és...
laskainelli  |  2025.08.03 15:34
Egy kliensem több, mint tíz éve élt együtt a férjével, és bár kívülről úgy tűnt, minden rendben van,...
hrdoktor  |  2025.08.01 12:16
Sokan már a tavasz beköszöntével diétázni és sportolni kezdenek, hogy a strandszezonra formába lendü...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 13. szerda
Ipoly
33. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 12. 19:29