31 °C Budapest

Ebben a szakmában minden magyar nagyot kaszálhat: rengeteg embert keresnek

2020. február 21. 14:02

Magyarországon 10-ből 6 vállalatnál okoz gondot a megfelelő IKT-szakemberek felvétele. Pedig a gazdaságban óriási a hiányuk, és nem is kis pénzeket lehet keresni már kezdőként is. Hazánk ezzel az eredménnyel az EU középmezőnyében áll, a környező országok vállalati közül egyedül Szlovákiban megy könnyebben a toborzás.

Rengeteg, az EU-ban működő vállalkozásnak okoz nehézséget az információs és kommunikációs technológiákkal kapcsolatos (IKT) szakértő munkaerő felvétele. 2018-ban például az uniós vállalkozások 9 százaléka toborzott vagy próbált toborozni IKT-szakembereket, ám több mint a szervezetek fele, 58 százalékuk jelezte, hogy problémáik vannak a megfelelő szakértelmet igénylő állások betöltésével - derült ki az Eurostat friss jelentéséből. 

Az EU tagállamok közül a romániai vállatoknak okozott legnagyobb nehézséget hogy feltöltsék az állásokat specialistákkal. A román vállalatok 3 százaléka toborzott vagy próbált toborozni IKT-szakembereket, és 10-ből 9 vállalat jelezte, hogy nehézséget okozott nekik feltölteni a pozíciót. Hasonlóan nagy kihívás a cseh, illetve az osztrák vállalkozásoknak is megfelelő informatikai tudással rendelkező munkaerőt találniuk. Sorrendben az ottani szerveztek 80, illetve 74 százaléka ütközött nehézségbe. 

A statisztikákból látszik, hogy Magyarországon a szerveztek 57 százaléka jelentette, hogy problémát okozott nekik az IKT pozíciók betöltése 2018-ban. Ez a számadat éppen egy százalékkal kevesebb, mint az EU-átlag, ami a középmezőnybe pozícionálta hazánkat. A minket körülvevő országok közül egyedül Szlovákiában szenvedtek kevesebb a felvételiztetéssel a cégek, északi szomszédunknál ugyanis csupán a cégek 54 százaléka jelezte a nehézségeket. 

Az EU-ban a legflottabbul Spanyolországban és Görögországban ment az IKT-szakember felvétel, délen ugyanis csupán a vállalatok 27 és 38 százaléka vélte nehézkesnek a felmerülő pozíciók betöltését. 

Nem egyszerű a kiaknázás

Magyarországon most már hosszú évek óta komoly probléma az informatikus hiány. Rengeteg ugyanis a betöltetlen pozíció, sőt a gazdaság és a vállalatok bizonyosan még sokkal több szakembert is tudnának foglalkoztatni növekedésük érdekében. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Biztos, hogy a jelenleginél sokkal több embert is fel tudnának venni a partnerek. Viszont amikor informatikushiányról beszélünk, és több tízezres nagyságrenddel dobálózunk, akkor azt azért nem szabad elfelejteni, hogy ez az összes betölthető álláshely számát jelenti, ami tartalmazza a juniorokat, a tapasztalattal rendelkezőket, a sok különféle technológiát ismerő szakembereket, valószínűleg még a rendszergazdákat is

- mondta el a Pénzcentrum adott interjújában Boda József, a Codecool vezérigazgatója. A nagyméretű szakemberhiánnyal kapcsolatban lapunk azonban azt is megtudta, hogy

 vállalati szféra informatikusszakember-igénye a visszájára fordult, mert túl hamar elvinnék a még a képzési rendszerben részt vevő hallgatóinkat.  Mi megpróbálunk különböző diáktámogató programokkal is segíteni abban, hogy a hallgató jól döntsön és lehetőség szerint befejezze tanulmányait, majd diplomával a kezében lépjen ki a munkaerőpiacra. Ez jelentős mértékben javítja kilátásait, ugyanis már az alapképzésen végzett hallgatók közel 500 ezer forintos fizetéssel tudnak elhelyezkedni

- mondta el a lapunknak adott interjújában Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Karának dékánja.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.07.25 14:21
...hogyan működünk... Yeah... semmit nem tudunk konkréten, közvetlenül, mit gondol a másik pontos...
laskainelli  |  2025.07.21 15:33
Több kapcsolatban is előfordul, hogy a pár szereti egymást, és mégis azt érzik, hogy a másik nem ért...
hrdoktor  |  2025.07.21 08:05
A fogaink sokkal többet árulnak el rólunk a munkahelyen, mint gondolnánk. Befolyásolják a rólunk alk...
coachco  |  2025.07.08 18:48
Végre nincs meleg, még tán esik is sok helyen, talán lesz időtök olvasni egy kicsit… [...] Bővebbe...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 26. szombat
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?