Téli ítélkezési szünet és nyári ítélkezési szünet 2025 évében: mikor lesz bírósági ítélkezési szünet 2025 nyári hónapjai során, melyek a bírósági ítélkezési szünet alóli kivételek?
Immár kevesebb mint egy hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy kisebb-nagyobb fennakadásokkal is járhat, ha a Munka Törvénykönyvének (Mt.) megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát. Ennek elmaradása akkor is jogszabálysértésnek számít, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akar szabadságra menni.
A probléma megoldását jelentősen nehezítheti a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeret, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is. A kisebb cégek különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a szabadságolások miatt, hiszen ebben a körben az eleve kisebb létszám miatt általában nehezebb megoldani a szükségessé váló helyettesítéseket. Néhány rendelkezés azonban lehetőséget ad a szabadság következő évre való átvitelére:
- Az életkor után járó pótszabadság - ez életkortól függően 1-10 nap lehet - a következő év végéig adható ki. Ez főként az idősebb munkavállalók esetében ad nagyobb mozgásteret. Ugyanakkor a pótszabadság átviteléről még a tárgyévben írásban meg kell állapodni a feleknek.
- A tárgyévben megkezdett szabadság 5 munkanappal átnyúlhat a következő évre is, ha azt közben nem szakítják meg. Aki például az általános munkarend szerint december 30-án, hétfőn megy szabadságra, a 2019-es szabadságkerete terhére január 8-áig pihenhet.
- Friss munkaviszony: ha a munkavállalót október 1-jén vagy azt követően alkalmazták, az időszakra járó szabadság egésze a következő év március 31-éig felhasználható.
- Emellett felmerülhet olyan ok a munkavállaló oldalán (gyes, hosszabb betegség), ami nem tette lehetővé a szabadság kiadását a megfelelő időszakban. Ilyenkor a szabadságot az ok megszűnését követő 60 napon belül kell kiadni.
Az év végéhez közeledve immár minden cégnek időszerű átvilágítania, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságának kiadásában. Tekintettel arra, hogy a munkáltatónak legalább 15 nappal korábban jeleznie kell, hogy a munkavállalót szabadságra kívánja küldeni, a szabadságok megtervezésére gyakorlatilag már alig egy-két hét maradt. A szabadság kiadása előtt a munkavállalót is mindig meg kell hallgatni, mivel ő az éves szabadságkeretéből hét munkanappal szabadon rendelkezhet, ha a szándékát szintén legalább 15 nappal előre jelzi.
A ki nem vett szabadságot megváltani - a munkaviszony megszűnésekor történő megváltást kivéve - nem lehet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


