Bár ritkán esik szó róla, számos foglalkozás komoly egészségügyi kockázatokat rejt – sokszor még azok is, amelyek első pillantásra ártalmatlannak tűnnek.
Sajnálatos módon a három napon túl gyógyuló munkabalesetek száma hazánkban emelkedő tendenciát mutat - hangzott el többek között a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság (NAH) múlt heti szakmai rendezvényén.
Hazánkban a három napon túl gyógyuló munkabalesetek száma - amelyekről a vállalatoknak a munkabaleset helyszíne szerint illetékes munkavédelmi hatóságot értesítenie kell - 2013 óta emelkedő tendenciát mutat, tavaly összesen 23 738 ilyen baleset történt. A MABISZ szakmai rendezvényén elhangzott, hogy a válság alatt főként a termelés visszaesése miatt csökkent csak a balesetek száma. 2013 óta viszont a foglalkoztatottak száma is emelkedik. A halálos munkabalesetek száma ugyanakkor szerencsére évről évre csökken, 2018-ban 79 volt.
A munkavédelmi hatóság 2018. évi ellenőrző tevékenysége 14 298 munkáltatóra terjedt ki, ezek közül 10 407-nél találtak valamilyen szabálytalanságot. A szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 24,8 százalékánál állapítottak meg súlyos szabálytalanságot, ez 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben volt. Az ellenőrzések eredményeként összesen 18 322 munkavédelmi döntés született, amiből közel 8 ezer azonnali intézkedést foganatosító végzés volt. Összességében a legtöbb intézkedés a nem megfelelő munkaeszközök (10,3%) miatt történt, amit a villamosbiztonsági hiányosságok (9,5%) következtében született intézkedések követtek.
A halálos balesetek gyakoriságát tekintve az építőipar a legveszélyesebb ágazat, de a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás is kiemelkedő.
A munkabaleseti ráták alapján a nem halálos balesetek körében, a tapasztalatlanság miatt a 25 év alattiak a legveszélyeztetettebbek. A halálos munkabaleseteknél azonban a tapasztalt, idősebb korosztály válik azzá. Itt az elszenvedők leggyakrabban építőipari segédmunkások, tehergépkocsivezetők, mezőgazdasági munkások. A halálos munkabalesetek egynegyedét a közlekedés közbeni balesetek adják.
A sérüléssel nem járó balesetek kivizsgálása nem kötelező feladata a munkáltatóknak, mint ahogy a baleseti veszélyhelyzetek felmérése sem jogszabályi kötelezettség, holott ez jelentősen csökkenthetné a kockázatokat. A felpörgött építőiparban a munkahelyi balesetek számában egyelőre nincs kiugrás. A rendezvényen esetleges távlati lehetőségként vetődött fel a kötelező munkáltatói baleset- és felelősségbiztosítás bevezetése is.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A konferencia keretében javaslatként hangzott el a munkahelyi balesetek csökkentésére a vállalkozások akkreditáció alapú értékelése, az MSZ 28001:2008 (BS OHSAS 18001:2007) szabványa szerint - Munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer (MEBIR). Devecz Miklós, a Nemzeti Akkreditáló Hatóság főigazgatója elmondta, az akkreditáció egy globálisan elismert eszköz az vállalkozások belső működési kockázatainak értékeléséhez és ellenőrzéséhez. A munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági előírásokra vonatkozó akkreditáció pozitív előnyeire számos kutatás, tanulmány készült. Olaszországban például, ahol az akkreditáció alapú tanúsítást vezették be a vállalkozások számára, ott közel 40 százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek, illetve azok súlyosságának száma, ami lehetővé tette a biztosítók számára, hogy bonus-malus rendszert fejlesszenek ki a vállalatok számára.
A MABISZ és a NAH megállapodtak egy közös munkacsoport létrehozásában. Ennek célja az akkreditált megfelelőség-értékelés, mint eszköz bevezetésének az átgondolása, a munkahelyi balesetek számának és azok súlyosságának a csökkentése érdekében.
Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára a növekvő munkahelyi balesetek kapcsán elmondta, azt kellene elérni Magyarországon, hogy folyamatban gondolkodjanak a vállalatok. Ennek a munkaszervezés, a vállalatirányítás területén is meg kell jelennie, ezzel a munkahelyi balesetek kiküszöbölhetőkké válnának. Ez nem csak a munkavállalók biztonságát, de a termelés hatékonyságát is növelheti. A digitalizáció már a közeljövőben át fogja alakítani a munkafolyamatokat. Ennek kapcsán az eszközöket gyártó és minősítő cégeket a szabványosítás, az akkreditáció egy olyan eljárási keretrendszerbe vonná be, ami a biztonság megteremtését célozza.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


