17 °C Budapest

Na ne: még ezt is követelheti majd tőled a munkaadó?!

2019. március 28. 15:31

Az Országgyűlés által jelenleg tárgyalt GDPR salátatörvény a Munka Törvénykönyve módosításán keresztül a munkáltatók számára is lehetővé teheti, hogy bizonyos munkakörök betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány bemutatását írja elő.

A 2018-ban hatályba lépett uniós adatvédelmi rendelet (GDPR) kapcsán az volt a szakemberek álláspontja, hogy erkölcsi bizonyítványt a munkáltatók kizárólag törvényi felhatalmazás esetén kérhettek a munkavállalóiktól. Ilyen eset volt, ha egy munkakörben vagy egy jogviszony estén törvényi alkalmazási feltételnek minősült a büntetlen előélet (például közalkalmazotti státusz), illetve jogszabály minősített egyes bűncselekményeket kizáró oknak (például a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végző munkáltató esetén) - írja a BDO Legal Jókay & Társai Ügyvédi Iroda közleményében.

Egy 2016-os tájékoztatójában még az adatvédelmi hatóság (NAIH) is úgy érvelt, hogy erkölcsi bizonyítványt a munkáltató csak a jogszabályi kizáró vagy korlátozó feltételek betartásának ellenőrzéséhez kérhet. Ehhez képest a hatóság egy 2019. januári véleményében már úgy foglalt állást, hogy a munkáltatók a jogszabályi eseteken kívül akkor is kérhetnek erkölcsi bizonyítványt, ha egy többlépcsős érdekmérlegelési teszttel igazolják ennek szükségét.

A várhatóan heteken belül elfogadásra kerülő törvényjavaslat szerint a jogszabályok mellett a munkáltató maga is meghatározhat majd bizonyos foglalkozást kizáró vagy korlátozó feltételeket, amelyekhez bekérheti az erkölcsi bizonyítványt.

Ilyen feltételeket ugyanakkor a jövőben is csak a következő érdekek sérelmének veszélye esetén lehet majd megállapítani: a munkáltató jelentős vagyoni érdeke, törvény által védett titok, illetve egyéb, konkrétan meghatározott, törvény által védett érdekek (lőfegyver, robbanóanyag, veszélyes vegyi, biológiai vagy nukleáris anyagok őrzése).

Fontos követelmény lesz, hogy a foglalkoztatást kizáró vagy korlátozó feltételeket a munkáltatónak előzetesen írásban kell meghatároznia - praktikusan írásbeli utasítás vagy belső szabályzat formájában. Emellett, ha a munkáltató a saját jelentős vagyoni érdekére kíván majd hivatkozni, akkor minden bizonnyal továbbra is kellően megalapozott és részletes érdekmérlegelési tesztet kell majd elvégeznie a kizáró vagy korlátozó feltételek alkalmazását megelőzően. Fontos alapelv marad, hogy az erkölcsi bizonyítvány továbbra is csak bemutatásra kérhető el, azt eltárolni, lefénymásolni, beszkennelni továbbra is tilos lesz. E szabályok megkerülésére a munkavállalók írásos hozzájárulása sem ad lehetőséget.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"Fentiek miatt, bár jogosultak köre vélhetően bővül, a GDPR salátatörvény elfogadását követően sem kell arra számítani, hogy általános gyakorlat lesz a munkáltatók részéről a hatósági erkölcsi bizonyítványok automatikus bekérése" - jelzi előre Dr. Simon Emese Júlia, a BDO Legal adatvédelmi szakértője.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.11 13:32
Három szakértő beszélgetéséből szemez ez az article: https://telex.hu/techtud/2025/05/05/a-termesz...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?