A bátonyterenyei SungEel akkumulátorfeldolgozó üzemében tizenkét dolgozó szervezetében mutattak ki határérték feletti nikkelszintet.
A KSH legfrissebb adatai szerint a havi átlagfizetés nettó 217 ezer forint Magyarországon. Csakhogy nagyon sokan ennél jóval kevesebbet keresnek. Mégis hogy jött ki akkor ez a szám?
Az Mfor elemzésében felhívja a figyelmet, a KSH által közölt nettó 217 ezres átlagfizetés messze nem fedi a valóságot. Az átlagbért ugyanis a következőképpen számolják: a nettó béreket összeadják, majd ezt elosztják a fizetésben részesülők számával. Utóbbi közel 3 millió dolgozót jelent Magyarországon, akik teljes munkaidőben legalább 5 főt foglalkoztató cégnél dolgoznak.
A valóságról hitelesebb képet festene a medián átlagjövedelem, amit úgy kaphatunk meg, hogy sorrendbe állítják a fizetéseket, majd megkeresik a számsor középső elemét. Ez lesz az az összeg, amelynél az emberek egyik fele kevesebbet, a másik pedig többet keres.
Az Eurostat négy évente publikál átlagkeresettel kapcsolatos adatokat, legutóbb 2014-ben Magyarországon a bruttó medián órabér 1108 forint volt, amit 8 órával és 22 munkanappal felszorozva megkaphatjuk a havi bruttó átlagkeresetet. Ez 195 085 forint volt szemben a KSH által 2014-re közölt 237 695 forinttal. Ebből levezetve a nettók a következőképpen alakultak: a KSH 155 690 forintot közölt, a mediánérték viszont 127 781 forint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


