18 °C Budapest

100-ból 4 magyar dolgozik úgy, mint a hollandok fele

2018. június 13. 17:00

2017-ben 43 millió ember, a munkavállalók ötöde dolgozott részmunkaidőben az Európai Unió területén. Bár vannak olyan élethelyzetek, amikor kifejezetten előnyös, ha valaki dolgozhat részmunkaidőben, ugyanakkor vannak országok, ahol sokan nem önkéntesen vállalják ezt a munkavállalási formát.

43 millió 15 és 64 év közötti személy dolgozott részmunkaidőben az uniós országokban a tavalyi év folyamán. Ez azt jelenti, hogy a munkával rendelkező emberek ötöde (19,4%) ilyen formában dolgozott. Ez az arány most viszonylag magasnak mondható, ugyanis az elmúlt 15 évben 15,6 és 19,6 százalék között ingadozott a részmunkaidőben alkalmazott emberek száma.

2017-ben továbbra is a nők körében volt elterjedtebb ez az elhelyezkedési forma: ennek aránya a nők körében 31,7 százalék volt, míg a férfiaknál csak 8,8 százalék. Ugyancsak elterjedtebb az euróövezeten belül (21,6%) mint az EU-ban (19,4%).

Hollandia a listavezető, Bulgária a sereghajtó

A tagállamok között Hollandiában a legnépszerűbbek a részmunkaidős állások, ugyanis itt a munkavállalók közel fele (49,8%) dolgozott 2017-ben rövidebb munkaidőben, míg a második helyezett Ausztriában ez már csak a munkavállalók 27,9 százalékáról volt elmondható. Az osztrákokat követték a németek (26,9%), a dánok (25,3%), a britek (24,9%), a belgák (24,5%) és a svédek (23,3%).

A lista túloldalán a bolgárok állnak: a balkáni országban csak a munkavállalók 2,2 százaléka dolgozott részmunkaidőben. Nagyjából hasonló állapotok uralkodnak Magyarországon is: hazánkban a 16 és 64 év közötti munkavállalók mindössze 4,3 százaléka dolgozott részmunkaidőben, amivel utolsó előttiek vagyunk. Magyarországot Horvátország (4,3%), Szlovákia (5,8%), Csehország (6,2%), Lengyelország (6,6%), Románia (6,8%), Litvánia (7,6%) és Lettország (7,7%) követte tavaly.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem mindenki önszántából dolgozik így

Nagyon nem mindegy ugyanakkor, hogy valaki önként dolgozik részmunkaidőben, vagy pedig csak azért, mert nincs más lehetősége. Tavaly a részmunkaidőben alkalmazottak bő negyede (26,4%) nem önkéntesen vállalta ezt a foglalkoztatási formát. Ezen munkavállalók aránya Görögországban volt a legmagasabb (70,2%), majd Ciprus (67,4%), Olaszország (62,5%), Spanyolország (61,1%), Bulgária (58,7%), Románia (55,8%), Portugália (47,5%) és Franciaország (43,1%) következett.

Ezzel szemben Észtországban ez az arány csak 7,5 százalék, de 10 százalék alatt maradt Belgiumban (7,8%), Hollandiában (8,2%), Csehországban (9,1%) és Máltán (9,6%) is. Magyarországon ez az arány 26,8 százalék, ami csak minimálisan haladja meg az uniós átlagot (26,4%).

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.10 09:26
Erről már írtam itt nemrégen. Történik. Ez most csak a John Deere-ről szól. Business decision: egyik...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?