18 °C Budapest

Erről ne feledkezz meg: rengeteg embernek segíthetsz

MTI
2018. március 10. 15:01

A személyi jövedelemadó (szja) 1+1 százalékáról való rendelkezési lehetőség fontosságára hívja fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ugyanis a múlt évben csökkentek a civil szervezeteknek és az egyházaknak szánt felajánlások.

Soltész Miklós, a tárca egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a statisztikák szerint a múlt évben valamelyest visszaesett a felajánlások mértéke, ezért arra kérik az adózókat, hogy május 22-ig rendelkezzenek az szja 1+1 százalékáról. Az egyházak és a civil szervezetek mindannyiunkért dolgoznak, értékteremtő, értékmegőrző és sokszor embermentő tevékenységet végeznek - hangsúlyozta az államtitkár.

Soltész Miklós szólt arról is, hogy 2010 óta folyamatosan növekedett vagy stagnált az egyházaknak szánt felajánlások száma, de tavaly mintegy 50 ezerrel csökkent az addig mintegy 1,1 milliós rendszeres felajánlói szám. Az államtitkár egy változásra is felhívta a figyelmet, miszerint az idei évtől az egyházaknak szánt 1 százalékos felajánlások visszavonásig megmaradnak, azaz nem kell minden évben újból megtenni a felajánlást.

Fülöp Attila helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a civil szervezeteknek felajánlott egy százalék azt szolgálja, hogy az általuk végzett közösségépítő tevékenységet elismerjük. Ezek a szervezetek alapvetően önkéntes alapon, saját erőforrásból próbálják szolgálni a közösséget - mondta. Fülöp Attila közölte: ma Magyarországon 62 ezer bejegyzett civil szervezet működik, és az adózók most 29 ezer 400 civil szervezet közül választhatnak a felajánláskor, tehát az ilyen szervezetek fele képes ilyen felajánlást fogadni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mint elmondta, minden évben nagyjából 2 millió adózó dönt civil szervezetek egy százalékos támogatásról körülbelül 8 milliárd forint értékben. Ez egy szervezetnél átlagban 300 ezer forintot jelent. A múlt évben azonban a civil szervezetek esetében is csökkentek a felajánlások - tette hozzá. Gruiz Katalin, az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány elnöke azt hangsúlyozta: az 1 százalékos felajánlás az adományozás egyik formája, amely biztos alapot jelenthet egy szervezet működésében.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.10 09:26
Erről már írtam itt nemrégen. Történik. Ez most csak a John Deere-ről szól. Business decision: egyik...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?