24 °C Budapest

Így kereshetsz vagyonokat diploma nélkül

2018. február 9. 12:01

Amit a HR-esek, a cégvezetők és az informatikai szakterület dolgozói napi szinten érzékelnek, azt immár kutatások is bizonyítják: diploma helyett a népszerű és keresett programozói tanulmányok elégségesek ahhoz, hogy ragyogó kilátásokkal induljon az ember az életnek.

A teljes népességet tekintve a felsőfokú végzettséggel rendelkezők továbbra is sokkal jobb életminőségre számíthatnak az OECD országokban lefolytatott kutatások 2017-es beszámolója szerint. A diplomások körében a foglalkoztatottság magasabb (85% az átlag 74%-hoz képest), sokkal magasabb összjövedelemre tesznek szert életük folyamán (átlagosan 56%-kal többre), és egészségi állapotuk, valamint várható élettartamuk is lényegesen jobb, mint amit a felsőoktatásból kimaradók esetében regisztráltak.

Mindazonáltal - mutat rá a felmérés - a felsőfokú végzettségűek körében sem homogének a kilátások. A mérnöki, illetve infokommunikációs szakterületen végzők messze felül teljesítenek (88%-os foglalkoztatottsági arány), szemben a tudományos, elméleti, vagy művészeti szakirányokról kikerülőkkel (81%-os arány). Az ő mutatóik inkább állnak közelebb a középfokú végzettségűek foglalkoztatottsági, kereseti és életminőség mutatóihoz.

Az oktatási és munkaerőpiaci szakértők arra számítanak, hogy idővel egyértelmű átrendeződés lesz kimutatható. Az informatika szakterületén a közép- és felsőfokú végzettség közötti éles fokozat eltűnik:

diploma nélkül is sokkal jobb kilátásokra számíthatnak az infokommunikációs szektor dolgozói, mint adott esetben más szakirányok diplomásai.

"Nagyon nehezen képzelhető el, hogy valaki orvosi diploma nélkül műtsön, vagy építész diploma nélkül tervezzen épületeket. Az informatika azonban más. Az informatikusi egyetemi képzések tradicionálisan tudósok, kutatók képzésére jöttek létre. Ugyanakkor jelenleg elsősorban nem ilyen munkatársakra, hanem digitális szakemberekre van szükség nagy tömegben." - meséli megrendelőik tapasztalatait Boda József, a Codecool programozóiskola ügyvezetője.

Részben ezt a sejtést mutatták ki a London Economics kutatói, Marguerita Lane és Gavan Conlon. Az OECD friss éves jelentésében is hivatkozott 2016-os vitairatukban arra találtak igazolást, hogy a hagyományos oktatási rendszerből adódó egzisztenciális lépcsőzetességet a közbenső és pótlólagos tanfolyamok képesek kisimítani. Mi több, aki csak középfokú képesítést szerzett, de rendelkezett számítógépes ismeretekkel, az egyértelműen jobb kilátásokra számíthatott, mint aki felsőfokú képesítéssel, de informatikai ismeretek nélkül kívánt a munkaerőpiacon érvényesülni. 2016-os adataik már arra engedtek következtetni, hogy az informatikai készségek megléte akár nélkülözhetővé is teszi a formális felsőoktatási bizonyítványt a foglalkoztatottság és a jövedelem szempontjából. Az azóta eltelt idő vélhetőleg tovább erősítette ezt a trendet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azok a cégek, ahol direkten, vagy közvetve informatikai, és azon belül programozói készségekre van szükség, jelenleg nem várják el - nem várhatják el - a felsőfokú képesítést, mert éppen egy óriási munkaerőpiaci rést kell betölteniük

- mondja Boda József. Olyanok kellenek tehát, akik jól értenek egy-egy részterülethez, ugyanakkor van egy átfogó rálátásuk is és van gyakorlati tapasztalatuk.

Bármilyen programnyelv elsajátítható néhány hét vagy hónap alatt. Azonban ennek a tudásnak a gyakorlatban történő alkalmazása, és nem utolsósorban a foglalkoztató részéről elvárható egyéb munkahelyi képességek ugyanúgy egy informatikai oktatási program részét kell képezzék.

A jövő felnőttjeinek a képzései átalakulnak. Nem egy "üdvözítő" egyetemi végzettség határozza majd meg az élethosszig tartó, egyfókuszú karriert, hanem egymásra épülő, vagy kiegészítő képzések sorozata. Ezekkel sokkal gyorsabban és rugalmasabban fedhetők le a várhatóan folyamatosan átalakuló piaci igények. Ezáltal a munkavállalók jobb fizetéshez, jobb élethez jutnak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.08.02 19:29
Az ember nem tökéletes… elfogadható lesz-e valaha, hogy az AI generálta bármi, agent, akármi se lesz...
hrdoktor  |  2025.08.01 12:16
Sokan már a tavasz beköszöntével diétázni és sportolni kezdenek, hogy a strandszezonra formába lendü...
laskainelli  |  2025.07.27 18:18
Sokan vágyunk érzelmi biztonságot adó kapcsolatra. Olyan szövetségre, együttműködésre, amiben hátrad...
coachco  |  2025.07.08 18:48
Végre nincs meleg, még tán esik is sok helyen, talán lesz időtök olvasni egy kicsit… [...] Bővebbe...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 3. vasárnap
Hermina
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?