A Pénzcentrum videóblogja, a CashTag idén háromrészes sorozatban vizsgálta meg a hamisítás piacát Magyarországon.
Az ország több régiójában 6-8 százalék körül van a munkanélküliség - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A közgazdász szerint ezen régiók közé tartozik az észak-magyarországi, az észak-alföldi és a dél-dunántúli. A munkanélküliség Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya, Tolna és Somogy megyében a legnagyobb - tette hozzá. Úgy vélte, munkahelyeket ezekben a régiókban leginkább a helyi kisvállalkozások tudnának teremteni, ezért ezeket kellene helyzetbe hozni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy a január-márciusi időszakban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 66 ezerrel, 207 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent. A KSH adatai alapján kiderült az is, hogy a munkanélküliség átlagos időtartama 17,5 hónap, a munkanélküliek 45,1 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








