Az első továbbra is a TheVR csatorna, a második pedig változatlanul Whisper Ton. A harmadik helyen azonban már volt változás.
Az Országgyűlés kedden munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, így idén április 14-től négynapos munkaszüneti ünneppé válik a húsvét.
A Ház a munka törvénykönyve mellett további négy jogszabályban rögzítette az új munkaszüneti napot, amellyel Magyarországon tizenegy olyan munkaszüneti nap lett, amelyek hétköznapra esnek, illetve eshetnek:
- január 1-je,
- március 15-e,
- nagypéntek,
- húsvéthétfő,
- május 1.,
- pünkösdhétfő,
- augusztus 20-a,
- október 23.,
- november 1-je,
- december 25-e
- és 26-a.
A nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek, amelyen a keresztények Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről emlékeznek meg - emlékeztetnek az előterjesztők indítványukban, hozzátéve, a munkaszüneti nap nagypéntek méltó megünneplését segíti elő.
Balog Zoltán tájékoztatása alapján a nagypéntek Európában 14 országban ünnep. A miniszter kitért arra is, hogy a munkaszüneti napok száma nem felétlenül befolyásolja egy ország gazdasági teljesítményét. Példaként említette, hogy Németországban 17 munkaszüneti nap van, Bulgáriában 16, Szlovákiában 15, Horvátországban 14, Ausztriában, Csehországban, illetve Lengyelországban 13, Dániában, Franciaországban és Belgiumban 12..
Mikor lesznek még idén szabadnapok?
Nagypéntekkel együtt húsvétkor már 4 napot lehetünk egyben távol a munkahelyünktől.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezt nem sokkal követi a május elseje, amikor ismét 3 nap pihenés jár. Nyár legelején jön aztán Pünkösd hétfő, ekkora akár érdemes lehet egy kora nyári szabadságot időzíteni, hiszen 4 nap szabadsággal 9 napot pihenhetünk. Bár a gyerekeknek a nyári szünet csak június 16-án, pénteken kezdődik majd. Augusztus 20. idén sajnos vasárnapra esik, ezért nem jár extra szabadság nyár végén. De ősszel ismét 3 napot lehetünk otthon, hiszen október 23. hétfőn lesz.
De nem szabad korán ellőni az összes szabadságot, hiszen, ha idén karácsonykor kivesszük a december 27-28-29-et, akkor összesen 10 napot lehetünk távol a munkahelyünktől, bár 2018-ban majd ismét korán, már január 2-án, kedden mehetünk dolgozni.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


