10 °C Budapest

Márciustól bónuszt kaphatnak a közmunkások, ha...

MTI
2017. február 28. 09:03

Március elsejével ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, "egyfajta bónuszt" kaphatnak a versenyszférában a közfoglalkoztatási jogviszony vége előtt munkát találók - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Cseresnyés Péter szerint a program több ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítheti elő a versenyszférában.

Az államtitkár úgy vélte, a támogatás ösztönzést jelent a közfoglalkoztatottak számára, hogy még a közfoglalkoztatási jogviszonyuk lejárta előtt elhelyezkedjenek a versenyszférában, ahol magasabbak a bérek, amit kiegészít az elhelyezkedési juttatás is.

A juttatás összege megegyezik a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegével, 22 800 forinttal, amelyet havi bontásban, utólagos folyósítással kapnak meg a jogosultak - ismertette.

Az államtitkár közölte: a kormány célja, hogy növelje a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra visszalépők arányát. Segíteni kell a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek elhelyezkedését, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el - közölte Cseresnyés Péter.

Az elhelyezkedési juttatás azokat illeti meg, akik a legalább egy hónapja fennálló közfoglalkoztatási jogviszonyuk helyett a kérelem benyújtását megelőző 30 napon belül határozatlan idejű vagy legalább egy évre szóló határozott idejű munkaviszonyt létesítenek az elsődleges munkaerőpiacon és akik a kérelem benyújtását megelőző két éven belül legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak - ismertette.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az év végéig tartó programot az NGM koordinálása mellett a fővárosi vagy megyei kormányhivatalok és a járási vagy fővárosi kerületi hivatalok valósítják meg.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
vezetoi-coaching  |  2025.04.29 09:14
Királyházi Henriett mai postja: “Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen. Madách Falansztere már...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 7. 21:10