24 °C Budapest

Egyáltalán nem biztos a közmunkások béremelése

2016. december 20. 10:01

Ahogy bejelentette a nemzetgazdasági miniszter a közmunkások béremelését, a Belügyminisztérium rögtön cáfolta, hogy ilyenről döntött volna a kormány. Ez a zűrzavar 200 ezer embert értint - írja a Népszava.

Idén egyáltalán nem változott a közmunkások bére, és korábbi híresztelések szerint jövőre sem fog. Utóbbit múlt héten cáfolta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Valamivel később Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, 3-5 százalékkal nőhet a közmunkások bére. A bejelentést követően viszont megszólalt a Belügyminisztréium is, közölték, erről még nem döntött a kormány. 

A nemzetgazdasági miniszter kijelentése szerint a közfoglalkoztatotti bruttó 79 ezer forintos jövedelem növekedne jövőre 3 százalékkal, míg a közfoglalkoztatott szakmunkásoknak járó bruttó 101 ezer forintos garantált bérminimuma 5 százalékkal lenne magasabb.

Az emelés ellenére tovább szélesedik a szakadék a közmunkások jövedelme és a minimálbér valamint a garantált szakmai bérminimum között. A közfoglalkoztatotti alapbér nettó 52600, a garantált szakmai bérminimumé 66484 forint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) utoljára tavaly tett közzé létminimum számításokat. Akkor egy keresőre 88 ezer forintot számoltak, míg egy egy gyermekes család havonta 255 ezer forint nettó jövedelemből élhetett meg súlyos gondok nélkül 

- mondta a lapnak Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.16 19:15
Mi a fene volt 1904. június 14-én?! Egy regény, egy nagyon híres és hírhedt regény, James Joyce kb....
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 17. 16:28