A Motown-legenda megerősítette, hogy továbbra is dolgozik a "Through The Eyes Of Wonder" című új albumán.
Az iskolai hitoktatás "elvonzotta" a gyerekeket az egyházi hittanóráktól; ez több felekezetnél is gond - írja a Magyar Nemzet.
A lap által megkérdezett felekezetek szerint felemás eredményt hozott a kötelező hittan bevezetése; az iskolákban ugyanis több gyermekhez érnek el, de a plébániai hittan órákra egyre kevesebb gyerek jár. A lemorzsolódás az ország egyes részein eléri a 25 százalékot. Így az egyházaknak most az a feladatuk, hogy visszatereljék a gyülekezetbe a lemaradókat. Ha ezt nem teszik meg, akkor az elmaradók kikerülnek az egyház látóköréből.
Negyedével, ötödével csökkent a kötelező hittanoktatás bevezetése óta a plébániákon tartott, hitoktatáson résztvevők száma - mondta az újságnak a témáról Bárány Béla, az Esztergom-Budapest főegyházmegye hitoktatási felügyelője. A plébános szerint a jövő egyik nagy feladata, hogy a plébániákhoz nem kötődő szülőket is elérje az egyház, mert a hit közösség nélkül nem élhető meg.

Régen látott munkaerőpiaci válság körvonalazódik: egyre több magyar retteghet a kirúgástól 2025-ben?
Miközben a munkaerőpiac első ránézésre stabilnak tűnhet, a felszín alatt komoly átrendeződés zajlik, erre pedig jobb felkészülni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


