19 °C Budapest

Álomfizetésért lógathatja a lábát idén nyáron is Szabó Zsófi

2016. július 5. 17:31

Nyáron eltűnik a képernyőről Szabó Zsófi, akinek vélhetően a szabadság alatt is busás fizetés üti majd a markát. Pedig egy átlagos magyar munkavállalónak egész évben csak 20 nap alapszabadság jár.


Augusztus végéig biztosan nem látjuk majd tévében a Story Extra műsorvezetőjét. Szabó Zsófi ugyanis egész nyáron szabadságra megy. Bár a jövőben is számítanak majd Zsófi munkájára, de az már biztos, hogy a nyári időszakban Gál Petra, a csatornánál dolgozó szerkesztő-riporter fogja helyettesíteni.

Zsófival elégedettek vagyunk és a nézőink is nagyon szeretik, nem csak őt, hanem a Story Extra című műsorát is. A műsorvezetőink szerződéséről nem szoktunk részleteket közölni, de annyit elárulhatunk, hogy a jövőben is számítunk a munkájára

- tudta meg a Blikk Pécsi Norbert Sándortól, az RTL Klub sajtókapcsolati vezetőjétől.

A lap úgy tudja, hogy Szabó Zsófi szerződése idén ősszel jár le, addig pedig attól függetlenül, hogy a műsorvezetőt látjuk-e a képernyőn vagy sem, fix fizetés üti a markát. Ezt pedig nem lehet kevesebb havi 600 ezer forintnál.

A színésznő ugyanis korábban a Jóban-Rosszban sorozat szereplőjeként nagyjából ennyit keresett a konkurens csatornánál. Ennél kevesebb összeg pedig vélhetően az RTL Klubtól kapott szerződésben sem szerepelhetett.

Nem mindenkinek jár ennyi szabadság

Érdemes tudnunk, hogy Szabó Zsófival ellentétben egy átlag magyar munkavállalónak az alapszabadsága egységesen 20 nap, ami az évek számával folyamatosan bővül, és ehhez jönnek még hozzá különböző jogcímen igénybe vehető pótszabadságok.

Gyermekeink után plusz napok járnak, 1 gyerek után 2 napot, míg 2 gyereknél már 4 napot vehetünk ki. Amennyiben 3 vagy annál több gyermekünk van, akkor 7 nappal bővül a szabadságunk. Sajnos ezek a napok azonban elvesznek, amint a gyermek betölti a 16. életévét, ekkor akár az is előfordulhat, hogy csökken a szabadnapok száma.

A szabadság időtartama mindig egy adott naptári évre szól, ez azt jelenti, hogy csak időarányosan járnak a szabadnapok, annak, aki év közben kezdi meg a munkát.

A törvény szerint a szabadságot, legalább 15 nappal előre kell jelezni.

Rendkívüli esetek, amikor mentesülünk a munkavégzés alól:

  • Keresőképtelenség - 2015 január elsejétől szabadságra jogosít, annak időtartamának függetlenül.

    LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

    A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Kötelező orvosi vizsgála

  • Véradás - legalább négy óra időtartamra

  • Hozzátartozónk halálakor - két munkanapot vehetünk ki

  • Önkéntes vagy létesítményi tűzoltói szolgálat ellátásának tartamára

  • Bírósági vagy hatósági eljárás részvétele alatt

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.16 19:15
Mi a fene volt 1904. június 14-én?! Egy regény, egy nagyon híres és hírhedt regény, James Joyce kb....
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?