Az első továbbra is a TheVR csatorna, a második pedig változatlanul Whisper Ton. A harmadik helyen azonban már volt változás.
Nem hozott eredményt a nők foglalkoztatásában a gyed extra. Sőt, a kisgyermekes édesanyák között tízezer fővel nőtt azoknak a száma, akik úgy döntöttek, hogy inkább otthon maradnak a gyermekükkel - írja a Magyar Nemzet.
Bár jelentős eredményt vártak tőle, de az utóbbi egy évben a munkabér mellett járó plusz pénz nem ösztönözte munkába állásra a kisgyermekes édesanyákat. Pedig a gyed extra jelentős összeget hagy az állást vállaló kisgyermekes anyák, illetve családjuk zsebében.
A statisztikák szerint 2016 első negyedévére ismét megemelkedett azoknak a kisgyermekes szülőknek a száma, akik a gyed, illetve a gyes folyósítása mellett egyáltalán nem vállalnak munkát, helyette inkább otthon maradnak a gyerekkel. Érdekesség, hogy folyamatosan nő a gyeden és a gyesen lévő férfiak aránya, miközben több a gyermekével otthonmaradó anya is.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


