Befejezte pályafutását Ivan Rakitic világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó - erről maga a labdarúgó tájékoztatta a futballvilágot egy videóban.
Az MLSZ 1 millió eurót kaszált a válogatott tegnapi győzelmén, aminek 30 százalékát a játékosok kapnak meg. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 4 millió forintot kaphatnak fejenként a labdarúgók, de valószínűleg lesz, aki kevesebb bónuszhoz jut.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a kedd esti magyar győzelemért 1 millió eurót, vagyis nagyjából 313 millió forintot kap. Ennek 30 százalékát, vagyis 94 millió forintot kapnak meg a labdarúgók.
Persze valószínűleg nem egyenlően kapják meg ezt az összeget, hiszen a gólszerzés, a gólpassz, a meccsen való jó szereplés valószínűleg mind beleszámít a most kapott prémiumba.
A döntetlen egyébként félmillió eurót hozhat az MLSZ-nek, vagyis a további meccseken is számíthatnak a focisták bónuszra, akkor is, ha nem nyerik meg a meccset. A tegnapi meccsek nyomán egyébként reális közelségbe került a továbbjutás is (persze ennek bebiztosítására jó lenne még legalább egy pontot szerezni), ami a győzelemnél is sokkal többet, mintegy 1,5 millió eurós bevételt jelentene a szövetségnek. Ebből is részesednének a játékosok, a keddi győzelemért kapott, 4 milliós bónusz másfélszeresét, vagyis átlagosan 6 millió forintot kapnának fejenként.
Mennyire sok pénz a 4 millió forint?
Ha a magyar fizetéseket nézzük, akkor elég jó bónusznak számít a 4 millió forint, mivel a havi nettó átlagkereset 168 800 forint a KSH legfrissebb adatai szerint. Ha éves szinten nézzük, akkor ez valamivel több, mint 2 millió forintnak felel meg. Ez azt jelenti, hogy a mostani átlagos bónusz a nettó éves átlagkereset duplájának felel meg. Ez elsőre egyébként nagyon soknak tűnhet, azonban néhány tényezőt nem árt figyelembe venni:
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- A labdarúgók többsége legfeljebb 35 éves koráig tud profi szinten sportolni, nekik ez alatt a rövid idő alatt kell előteremteni a későbbi életükhöz szükséges feltételeket (nyugdíj, esetleges átképzés költségei, vagy vállalkozás indításának költségei).
- Nagy, nemzetközi tornán 30 év után először szerepel a magyar válogatott, így ez nem egy rendszeres, kiszámítható jövedelem, ráadásul nemzetközi visszhangot keltő, látványos győzelemmel harcolták ki a bónuszt a labdarúgók.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


