Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán, a Rába ETO egykori válogatott kézilabdázója. A volt sportolóra munkahelyén esett rá egy nagyobb munkadarab.
Az elmúlt hetekben ellepte az internetet egy a munkahelyén elszunyókáló alkalmazott fényképe. A szemfüles kollégák ugyanis azonnal lefényképezték alvó munkatársukat, a mémgyárosoknak pedig nem is kellett több, vicces képek többféle változatával árasztották el a netet. Ennek apropóján most megnéztük, mi az a viselkedés, ami miatt egyből kipenderíthetnek minket a munkahelyünkről. Vajon a munkahelyen való alvás is ide tartozik?
Lehet, hogy csak épp pár perce szunyókált el ez a fiú a munkahelyén, de a munkatársai kapva kaptak az alkalmon és azonnal megörökítették a pillanatot. A kép azóta pedig számtalan vicces formában jelent meg az interneten.
Ezért vajon kirúghatják?
Az azonnali hatályú felmondás szabályait a Munka Törvénykövében találjuk meg. Eszerint pedig a munkaviszonyt a munkáltató és a munkavállaló is megszüntetheti azonnali hatállyal, amennyiben valamelyik fél a:
- munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
- egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
Fontos szempont tehát, hogy egy lényeges kötelezettségről legyen szó és az is, hogy a kötelezettségszegés szándékos vagy súlyosan gondatlan és jelentős legyen. Ebből kifolyólag egy kisebb kötelezettségszegés - mint például az elszunyókálás munkaközben - nem szolgálhat még az azonnali hatályú felmondás alapjaként.
Az azonnali hatályú felmondáskor egyébként a munkáltatói felmondásra vonatkozó feltételrendszernek is teljesülnie kell. Vagyis annak az indoklása, hogy miért rúgnak ki valaki a munkahelyéről, világosnak kell lennie még az azonnali hatályú felmondás esetében is.

Régen látott munkaerőpiaci válság körvonalazódik: egyre több magyar retteghet a kirúgástól 2025-ben?
Miközben a munkaerőpiac első ránézésre stabilnak tűnhet, a felszín alatt komoly átrendeződés zajlik, erre pedig jobb felkészülni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


