Megkezdődtek csütörtökön 9 órától az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgák - közölte az Oktatási Hivatal délelőtt az MTI-vel.
Hamarosan kezdődnek a szóbeli érettségik. A sikeres vizsgához rengeteg tételt, témakört, adatot kell feldolgozni és megtanulni. A felkészülés napjaiban érdemes megfogadni Dr. Dobay Péter, a Perfekt Zrt. oktatási szakértőjének tanulási tippjeit, hogy a szóbeli érettségi megmérettetésen sikerrel vegyük az akadályokat.
- Június 2-9. Emelt szintű érettségi vizsgák
- Június 13-24. Középszintű érettségi vizsgák
Az emelt szinten érettségizőknek csupán néhány napjuk maradt, hogy a lehető legtöbb tudást magukba szívják, ők ugyanis június 2-9. között szóbeliznek, míg középszinten érettségiző társaik június 13-24. között húzzák a tételeket. Senkinek nem árt azonban időben elkezdeni a tanulást, hiszen a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint kulcsfontosságú szerepe van a felkészülésben annak is, hogy miként gazdálkodunk az időnkkel.
1. Osszuk be az időnket!
A legnagyobb csapda, ha halogatjuk a tanulást, mert még olyan távolinak tűnik a vizsga. A kampányszerű tanulás megbosszulhatja önmagát. Ha időben belefogunk, és felosztjuk, hogy naponta hány tételt tanulunk meg, akár még arra is tudunk időt spórolni, hogy az utolsó napokban már csak az ismétléssel kelljen foglalkoznunk.
2. Magolás helyett értelmezzünk!
Ha túl sok száraz adat van a fejünkben, amelyek között nem látjuk meg az összefüggést, fennáll a veszélye, hogy felcseréljük őket, vagy belezavarodunk a feleletünkbe, amint belekérdez a vizsgáztató. Keressünk ok-okozati, térbeli vagy időrendi összefüggéseket az adatok, események között! A felsorolandó listák elemeit pedig próbáljuk meg fejben hozzákötni ismert helyeken lévő tárgyakhoz - így hosszabb listákat is könnyen elő tudunk hívni például a lakásunkon keresztül képzeletben végighaladva. Használhatunk online felkészítő anyagokat is.
3. Mondjuk fel hangosan a tételt!
Ha felmondjuk magunknak hangosan a tételt, kiderül, hogy képesek vagyunk-e összefoglalni a témát. Ha megakadunk, vagy bele kell néznünk a jegyzeteinkbe, akkor valószínűleg a bizottság előtt is bizonytalanul fogunk beszélni. Ismételjük el többször a feleletünket, egészen addig, amíg össze nem áll a szöveg a fejünkben!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
4. Olvassunk hozzá a jegyzeteinkhez!
Megéri a plusz munka, amit egy téma feltárására fordítunk. Amellett, hogy sok új és hasznos információval gazdagodhatunk, a szélesebb ismeretek segíthetnek megérteni és megtanulni az anyagot. Emellett a vizsgáztatók is nagyra értékelik majd, hogy utánajártunk néhány érdekességnek.
5. Aludjunk eleget!
Fontos, hogy ne merítsük ki a szervezetünket! Ha túl sokat vállalunk egy napra, egy idő után a fáradtság meggátol abban, hogy hatékonyan tudjunk készülni a vizsgára. Kezdjünk neki időben, és félóránként szakítsuk meg a tanulást néhány percre, hogy képesek legyünk optimális szinten tartani az éberségünket! Aludjunk eleget éjszakánként, és üljünk neki frissen a tételeknek!
+1 Ne izguljuk túl!
Az érettségi mérföldkő az ember életében, ami nem csak az előző négy évet zárja le, de a következő éveket is befolyásolja, hiszen a továbbtanulási lehetőségeinkre is hatással van. Nagy a tét, természetes, ha izgulunk, de a túlzott izgalom miatt akár le is blokkolhatunk a fontos pillanatokban. Tudatosítsuk, hogy akkor sincs veszve semmi, ha nem sikerül életünk legjobbját nyújtani ezen a napon! Fontos, hogy ismerjük az előttünk álló lehetőségeket abban az esetben is, ha nem tudunk elegendő pontot szerezni a vágyott szakunkhoz. Dr. Dobay Péter szerint a felsőoktatás reális alternatíváját képzik például a rövid idő alatt elvégezhető OKJ-s képzések. Ezek versenyképes és gyakorlatias tudást adnak, így könnyű velük elhelyezkedni, ugyanakkor plusz pontot is kaphatunk értük, ha később a felsőoktatás mellett döntünk.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


