Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2024. 34. hetéből.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter januári terveihez képest történtek módosítások a háttérintézmények megszüntetésének tervében. Ezekről szervezett friss információkat a 444.hu.
Lázár János egy januári Kormányinfón jelentette be, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi. Nem sokkal később ki is szivárgott ez a lista. A portál információi szerint viszont történtek változtatások a listán, és végül a következő terv körvonalazódik, amiről a kormány az április 4-i ülésén dönthet:- 50 ezer köztisztviselő státusza változik meg, két lépcsőben összesen nagyjából 10 ezer embernek szűnik meg az állami munkahelye.
- Az EMMI-t érintette volna a legerőteljesebben az átalakítás: az eredeti listán szereplő 73 intézmény közül 26 tartozott a tárcához, ebből most tízet sikerült megmenteni.
- A portál emlékeztet arra, hogy most csütörtökön Lázár János közölte: az államkincstár lesz az egyetlen kifizető, az OEP is megszűnik.
- Ez a vita komoly feszültséget szült a kormányban. "Az egészségügyi államtitkárság szerint a kórházi beszerzéseket kormányhivatali hatáskörbe adni durva kockázatokkal járna".
- Ezek a funkciók az OEP-től a múlt heti kormányzati előterjesztés szerint végül az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságra kerülnek át.
- A többi egészségügyi háttérintézmény megmenekül, Ónodi-Szűcs Zoltán ugyanis csak ezzel a feltétellel vállalta a folytatást. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, valamint az Országos Mentőszolgálat integritása is változatlan marad.
- Államtitkárként egyébként egyedül Ónodi-Szűcs tárgyalhatott a kormányfővel és a Miniszterelnökséggel, a többi egyeztetésen csak miniszterek vettek részt.
- Megmarad az Oktatási Hivatal, Balog Zoltán miniszter kérésére.
- Nem lesz többé önálló Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő felügyelet alatt működik tovább.
- A Design Terminál a kormány előzetes döntése szerint költségvetési szervként megszűnik, de új keretek között, részben piaci alapon működő intézményként, az EMMI-vel szoros együttműködésben folytathatja munkáját az üzleti és kulturális tehetséggondozás területén - derült ki az EMMI portálnak küldött válaszából.
- A DT szinte biztosan költözni kényszerül az Erzsébet térről.
- Hasonló keretek közt működhet tovább a Hagyományok Háza.
- Fazekas Sándor az eredeti lista megjelenése után olyannyira megsértődött, hogy csak Orbán Viktorral volt hajlandó tárgyalni és állítólag sikerült elérnie, hogy az Agrárgazdasági Kutató Intézet és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ is megússza a bürokráciacsökkentést.
- Az Igazságügyminisztérium mindkét háttérintézménye - Igazságügyi Hivatal, Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek - megszűnik, a Honvédelmi Minisztériumnak pedig hétből ötről kell lemondania.
- Emellett az előzetes terveknek megfelelően nem lesz többé Külügyi Hivatal és Balassi Intézet sem.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.