Egy 2025. február 12-én a GeoHealth folyóiratban megjelent tanulmány rávilágít egy eddig alulbecsült veszélyre.
A mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5,1 millió munkahelyet szüntet meg a következő öt évben 2020-ig a világ 15 vezető országában - derül ki a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) hétfőn ismertetett tanulmányából.
A vizsgált 15 ország foglalkoztatja a világ teljes munkaerejének 65 százalékát. A tanulmány szerint a munkaerő kétharmada a hivatalokban és az adminisztratív területen válik feleslegessé.A WEF a robotizációt, a nanotechnológiát, a 3D nyomtatást és a biotechnológiát említve egészen egyszerűen "negyedik ipari forradalomról" beszél. Mindez minden iparágat érint majd, hatása azonban eltérő lesz, a leginkább az egészségügyet rázza meg a telemedicina elterjedésével.
A tanulmány összeállítói szerint az ágazati vesztesek második helyén az energiaipar áll majd, amelyet a pénzügyi szolgáltatószektor követ. Ezzel egy időben ugyanakkor nő az olyan szakemberek iránti kereslet, mint például az adatkezelők és az értékesítési ügynökök.
Miközben a következő öt évben a férfiak esetében minden három megszűnő munkahely mellett egy új állás teremtődik, a nőknél lényegesen rosszabb az arány, több mint öt megszűnőre jut majd egy új munkahely.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


