Idén május 11-én, szombaton különleges élményekkel, múltidéző tárlatvezetésekkel és ínycsiklandó népi finomságokkal vár mindenkit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, az Emlékhelyek Napja alkalmából.
Az előzetes jelentkezések alapján több mint 13 ezer embert tudnának közösségi munkásként, illetve koordinátorként foglalkoztatni a Kulturális közfoglalkoztatási programban - írja a Magyar Idők.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma összesen 13 076 személyt tudna közösségi munkásként, illetve koordinátorként foglalkoztatni a 2016. március 1-jén induló, egy éven át tartó Kulturális közfoglalkoztatási programban.A program célja, hogy a kulturális közfoglalkoztatottak tevékenységükkel hozzájáruljanak többek között a települési értékek feltárásához, és a helyi rendezvények megvalósításához. A programban olyan, legalább érettségivel rendelkező, regisztrált álláskeresők vehetnek részt, akik a kultúra és közművelődés területe iránt érdeklődnek. A közfoglalkoztatottakat fogadó szervezetek települési önkormányzatok, kulturális és közművelődési intézmények, valamint a civil és egyházi szervezetek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


