Az eredetileg tervezett 838 milliárd forinttal szemben 1685 milliárd forint lehet a költségvetés 2025-ös devizakibocsátása.
Sikeres a Gyere haza, fiatal című program, amellyel a külföldön élő fiatalokat próbálja hazacsábítani a kormány - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásügyi államtitkára az M1-en. Az első bejelentés szerint 40 ezren regisztráltak a program Facebook-oldalán, később kiderült azonban, hogy csak párszázan.
A Gyere haza, fiatal című program Facebook-oldalán már több mint negyvenezren regisztráltak - mondta ma Czomba Sándor. Gigászi számról van szó, még akkor is, ha ez csak a töredéke a külföldön élő magyar fiataloknak. A program egy hónapja indult, ennyi idő alatt negyvenezer regisztráció, az nem semmi.
Azonban később kiderült, nincs semmiféle közösség, ahol negyvenezren regisztráltak. A Facebookon létezik a program hivatalos oldala, amit már 202-en lájkoltak. Regisztrációra nincs lehetőség, legfeljebb levelet lehet küldeni az oldal üzemeltetőinek. Az Index megkereste az NGM-et, árulják el, milyen Facebookon regisztráltak negyvenezren a programra.
Válaszolt az NGM:
Tehát a jól csengő negyvenezres szám távolról súrolja a valóságot. A 40 ezres elérés (reach) azt jelenti Facebookon, hogy 40 ezer ember láthatta az NGM hirdetését, de ennél valószínűleg kevesebben kattintották, a valós regisztráltak számát pedig már fentebb lehetett olvasni.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


