A diplomások továbbra is sokszor átlag felett keresnek, de a legmagasabb fizetések között ma már olyan szakmák is jelen vannak, amelyekhez nem szükséges a felsőfokú...
Május 4-én, azaz most hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák. Az első napon magyar nyelv is irodalomból érettségiznek a diákok. Idén június 26-ig 1172 helyszínen mintegy 115 300 diák ad számot tudásáról. A szabályok és a követelmények nem változtak, de módosult a választható tárgyak köre - közölte az Oktatási Hivatal.
Az írásbeli vizsgák május 4-től május 26-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete június 4. a vége pedig június 11. A középszintű szóbeli vizsgák június 15-26 között zajlanak.
A mostani a 22. vizsgaidőszak a 2005-ben bevezetett új rendszerben, az érettségizők közül több mint 79 ezer végzős középiskolás szerezhet érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül még - a vizsgarendszer által nyújtott lehetőségekkel élve - mintegy 36 300 diák tesz legalább egy vizsgatárgyból valamilyen fajta érettségit. A hivatal tájékoztatása szerint 3327 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlik majd a számonkérés.
Az emelt szintű vizsgák száma a tavalyihoz képest több mint 1200-zal, 3 százalékkal nőtt. A hivatal szerint ez a növekedés is - az előző években tapasztalható folyamatos emelkedés után - tükrözi a felsőoktatási felvételi feltételeinek változásait, az ott elvárt magasabb követelményeket. Immár ötödik éve emelt szintű vizsgát csak azokból a vizsgatárgyakból lehet tenni, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők.
Ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a 7 vizsgafajta mindegyikével, a megfelelő feltételek megléte esetén a rendes, az előre hozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vizsgafajták közül természetesen a legtöbb a "rendes" érettségi, ezek száma mintegy 377 300, az összes vizsga 89 százaléka. A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok 21 900 előre hozott vizsgát tesznek le az idén tavasszal (ez a vizsgák 5 százaléka).
Az érettségi vizsga szabályai, követelményei nem változtak az előző, 2014 őszi érettségi időszakhoz képest. Módosult azonban az érettségi vizsgán választható vizsgatárgyak köre: akkreditált érettségi tárgyakból a 2014/2015-ös tanév október-novemberi vizsgaidőszakban lehetett utoljára érettségi vizsgát tenni. Központilag kiadott követelmények alapján szerveződnek május-júniusban a pszichológia vizsgatárgy vizsgái, amelyből a mostani vizsgaidőszakában lehet először választható közismereti vizsgatárgyként érettségi vizsgát tenni.








