-7 °C Budapest

A bolognai rendszer miatt szűnhet meg a kommunikáció szak?

Pénzcentrum
2015. március 25. 10:01

Erős lobbiharc indulhat a következő, áprilisi találkozón, amelyen az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Magyar Rektori Konferencia (MRK) a közösen alkotott szakbizottságok bevonásával dönthet a szakok racionalizálásáról - tudta meg a Napi Gazdaság.

A témában március 1-jén először tartott megbeszélésen konkrét szakok megszüntetéséről nem volt szó. Mindössze annyi biztos, hogy a meglévő 11 500 kurzus 15 százalékát érinthetik a változások. A kommunikációs, illetve médiatudományok megnyirbálása esetén sem maradnak a leendő hallgatók tudásanyag nélkül, ezen ismereteket ugyanis "be lehet csatornázni más szakok alá". Az intézményeknek azonban egyelőre csak a kivárás marad, áprilisban derülhet ki, mivel rukkol elő a minisztérium

 - mondta Papp-Váry Árpád, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) rektorhelyettese.

Az egyeztetések - a bolognai rendszer 2005-ös bevezetésekor hozott kormányrendelet felülvizsgálatáról, azaz a racionalizálásról - folyamatosan zajlanak

- mondta felsőoktatásért felelős államtitkárság. Minden szakot megnéz az adott szakbizottság, megvizsgálják, hogy annak tartalma kielégíti-e a bolognai rendszer bevezetésekor meghatározott feltételeket. A tárca szerint az intézkedések eredményeképpen jelentősen javulhat a képzések munkaerő-piaci fókusza, sikeresebbé és egyértelműbbé válhat a pályaorientációs tevékenység, az intézmények szintjén pedig sikeresen végrehajtható az erőforrások koncentrálása.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?