Végrehajtás indult a mulatóslegenda ellen - nem is tudott róla

2015. február 2. 16:45

A mulatóskirály Jolly cége végrehajtás alá került. Eleinte azt nyilatkozta, nem is tud semmit az esetről. Később beismerte, mégiscsak kapott valami figyelmeztető papírt, de már kiegyenlítette a tartozást. De akkor mit keresne még mindig a feketelistán?

Nyilvános listát vezet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adótartozókról. Ezen a listán szerepel a mulatóssztár Jolly is, azaz Tarcsi Zoltán - írja a Blikk. Tartozása azért meglepő, mert egyrészt szerepel a TV2-n futó Az élet show-ja című műsorban, másrészt pedig a lap információi szerint egy-egy fellépésért 150-200 ezer forintot kaszál partnerével, Suzyval.

Jolly a laptól értesült a tartozástól, mind elmondta:

A vállalkozásommal kapcsolatos ügyeimet a könyvelő intézi, és nekem nem szólt arról, hogy adótartozásom lenne. Lehetetlen, hogy végrehajtás alatt állok!

Ezek után a lap szembesítette azzal, hogy minden kétséget kizáróan az ő cége szerepel a NAV listáján. Így a felháborodása is elszállt:

Valami felszólítás mégiscsak jött korábban, de akkor mi külföldön voltunk. Azóta már rendeztem mindent, minden rendben van.

A baj csak az, hogy a mulatós neve a legújabb, január 19-én frissített adatbázisban szerepel.

Több százezren az adóslistán

Így Jolly cége egyike annak a 157 835 cégnek, ami ellen tavaly az adótartozás behajtására végrehajtást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A végrehajtás által érintett adótartozások összege egy év alatt 4,2 százalékkal, 1132,4 milliárd forintra növekedett - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis az MTI-vel.

Ezzel múlt év végére már összesen 361 956 cég ellen volt folyamatban végrehajtási ügy. A vállalkozásoktól 924,7 milliárd, a magánszemélyektől pedig 207,7 milliárd forintot vár az adóhivatal.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A működő társaságok 2014-ben 288,8 milliárd forintot fizettek be, a nem működőktől - felszámolás, csődeljárás alatt állóktól - viszont mindössze 5,5 milliárd forint érkezett a NAV számlájára. Ez utóbbi körhöz tartozóknál évről évre halmozódik az adótartozás, és alig van esély a milliárdos hátralékok behajtására.

Jolly esete nem egyedi, sokan nem vesznek tudomást arról, hogy tartozásuk lenne. Sokakat csak a végrehajtás elindítása döbbent rá adófizetési kötelezettségükre; ők tavaly 150,7 milliárd forint adótartozást egyenlítettek ki.

A NAV mindent megtesz

2014 tavasza óta a NAV új módszerrel igyekszik fellépni az adótartozók ellen. Sokat hozott a költségvetésnek végrehajtási módszerük: a pénzügyőrök teherautókat, szállítmányokat állítanak meg, kocsmai berendezéseket, külföldről behozott drága kocsikat tartanak vissza addig, amíg tulajdonosuk ki nem egyenlítette köztartozását.

A megoldás lényege, ha az ellenőrözés során a hatóság pénzügyőrei, revizorai arra bukkannak, hogy az érintett cég vagy magánszemély régebb óta nem egyenlítette ki adótartozását, a hivatal emberei intézkednek a polgár, a vállalkozás vagyontárgyainak lefoglalásáról.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.13 10:21
7 érvelési hiba/zsákutca egy példán keresztül (csak 6-ot mentettem el a lenti video-ból, feladat,...
hrdoktor  |  2025.06.12 10:17
A nyári hónapok beköszöntével egymás után teremnek a friss, illatos, tápanyagdús zöldségek és gyümöl...
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 15. vasárnap
Jolán, Vid
24. hét
EZT OLVASTAD MÁR?