A munkavállalók alábecsülik egy esetleges munkanélküliség esetén az újbóli sikeres elhelyezkedésre ráfordított idő és fáradság mértékét.
Az elmúlt napokban sorra jelentek meg hírek arról, milyen nehéz helyzet elé állították a külföldi tulajdonú üzletláncokat Magyarországon. Elemzők szerint az is benne van a pakliban, hogy lesz olyan áruházlánc, amelyik kivonul Magyarországról. Sőt, még maguk a boltosok is számolnak azzal, hogy lesz olyan cég, amelykik bezárja üzleteit. A Pénzcentrum gyűjtése alapján bármelyik lánc is döntsön így, az komoly elbocsátásokkal járhat.
A kormány a napokban újabb törvényjavaslatot nyújtott be, ami alaposan átrendezheti a magyarországi kiskereskedelmi piacot. Az új törvény ugyanis a hazai szereplőknek kedvez, míg a külföldi tulajdonú vállalatoknak egyértelmű üzenetet fogalmaz meg: vagy elkezdenek nyereségesen működni Magyarországon, vagy sanyarú sors vár rájuk - írja keddi elemzésében a Portfolio.
A kormány ugyanis azt feltételezi, hogy szándékosan, versenypolitikai okokból veszteségesek a külföldi kiskereskedelmi szereplők. Ebben a helyzetben ha a cégek alkalmazkodni akarnak, akkor van három évük nyereségessé válni, azonban mindezt úgy kell megtenniük, hogy a durván megemelt élelmiszerlánc-felügyeleti díj is őket sújtja kimagaslóan. Ez alapján úgy tűnik, hogy a kör be is zárult a kiskereskedelmi multik számára.
A Portfolio elemzése szerint az érintett áruházláncok - Tesco, Spar, Auchan, Lidl, Penny, Metro, Aldi - dönthetnek úgy is, hogy nem akarnak megfelelni az előírásoknak és kivonulnak Magyarországról. Ez természetesen munkahelyek megszűnéséhez vezetne.
Először beszéltek a kivonulásról a boltok
Szerdán megszólalt az Országos Kereskedelmi Szövetség is. Az üzletláncokat képviselő szövetség félelmei szerint több nemzetközi kiskereskedelmi lánc esetében is felmerülhet a Magyarországról történő kivonulás a legutóbbi kormányzati csapások ismeretében - számol be a Reuters.
A hírügynökség külön kitér arra, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden beterjesztett egy törvényjavaslatot, ami az 50 milliárd forintos árbevételű kiskereskedelmi társaságoknak nyereséges működést ír elő két éven át, 2018-tól lépne életbe ez a szabályozás. Megemlíti a tudósítás, hogy ez a kormányzati lépés érzékenyen érinti majd a Tescót, az Auchant, a Lidlt, az Aldit és a Metrót is.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke a javaslattal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ezzel a szupermarketek kettős terhet kell elviseljenek, miután a kormány javaslatára a Parlament épp kedden fogadta el az élelmiszerlánc-felügyeleti díj megemelését. A Spar esetében például 30-szoros lesz a díjemelkedés.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az OKSZ elnöke azt is hozzátette, hogy a megemelt felügyeleti díj veszteségbe taszítja a társaságok magyarországi egységeit, majd a Parlament előtt fekvő új javaslat emiatt bünteti ezeket a cégeket.
- fogalmazott Vámos a hírügynökségnek.
- érzékeltette a helyzet súlyosságát.
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy hányan is dolgoznak ezeknél az üzletláncoknál. A Pénzcentrum gyűjtése szerint bármelyik cég is vonuljon ki, az ezres nagyságrendű elbocsátásokkal járhat:
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


