Az első továbbra is a TheVR csatorna, a második pedig változatlanul Whisper Ton. A harmadik helyen azonban már volt változás.
A KSH 2014. II. negyedéves adatai szerint az előző év azonos időszakához képest 37 százalékkal nőtt azon dolgozni visszatérő nők száma, akik korábban anyasági ellátásban részesültek, vagy családjukat látták el - hívta fel a figyelmet Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium női foglalkoztatás javításáért felelős volt miniszteri biztosa.
Emlékeztetett: a Munkahelyvédelmi Akció keretében 2013 óta járulékmentesség, illetve járulékkedvezmények illetik meg a munkáltatókat, ha GYES-ről vagy GYED-ről visszatérő anyákat foglalkoztatnak. 2014 januárjától pedig a GYED Extra keretében a szülők gyermekük egy éves kora után korlátlanul dolgozhatnak az anyasági ellátásuk megtartása mellett.
A statisztikák szerint 2014. második negyedévében a 15-64 éves nők foglalkoztatása kimagasló, 55,7 százalékos értéket ért el, így 1 millió 878 ezren dolgoztak - 92 ezerrel többen, mint az előző év azonos időszakában.
A bővülés 14 százalékát a visszatérő kisgyermekes anyák adták. Az idei II. negyedévben 46 256 olyan nő dolgozott, aki korábban azért nem volt jelen a munkaerőpiacon - tehát inaktívnak minősült a statisztikák szerint -, mert anyasági ellátásban részesült, illetőleg a családját látta el. Ez a létszám 12 460 fővel, azaz 37 százalékkal magasabb, mint 2013 azonos időszakában volt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


