A mesterséges intelligencia egyre inkább átalakítja a munkaerőpiacot, és bizonyos iparágakban már most is érzékelhető a hatása.
Nagyjából hatvanmilliárd forintról mondanak le csak az idén a vállalkozások azzal, hogy az alacsonyabb terhet jelentő új adónemek helyett a régebbi szabályokat követik - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
Pankucsi Zoltán, a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkár a lapnak elmondta: a várnál kevesebben éltek a legális "adócsökkentés" lehetőségével.
Példaként említette, hogy májusban a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szerint 88 ezer gazdasági szereplő adózott, a tavalyi esztendő vége óta 13 ezren csatlakoztak az adónemhez. Szerinte a katások száma a következő időszakban bizonyosan emelkedik majd, mert az év elején számos könnyítést hozó rendelkezés lépett életben.
A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) fizetők tábora zsugorodott, a március végén rögzített adatok szerint számuk nem érte el a 45 ezret, ez a szám a múlt év elején nagyjából 53 ezer volt.
A kisvállalati adó (kiva) statisztikája nem mutat különösebb változást, jó ideje 7-8 ezer között mozog az adózási módszerhez tartozók táborának nagysága - írja a Magyar Nemzet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


