Befejezte pályafutását Ivan Rakitic világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó - erről maga a labdarúgó tájékoztatta a futballvilágot egy videóban.
Egyre több városból érkeznek olyan visszajelzések a pedagógusoktól, hogy alacsonyabb bért kapnak, mert szerződésüket meghamisították.
Ahogy arról a Pénzcentrum.hu korábban beszámolt, Miskolcon robbant ki először a tanárok fizetése körüli botrány. Akkor több pedagógus jelezte, hogy kicserélték szerződésük előlapját, amelyen a munkabérek szerepeltek. Pécsett pedig több tanárral írattak alá olyan szerződést, melyen főiskolai végzettség után járó bér szerepelt, annak ellenére, hogy egyetemi végzettségnek megfelelő bért kellett volna kapniuk. Így havonta 20 ezer forinttal kapnak kisebb fizetést - írja a Blikk.
A napokban további városokból, így Kecskemétről, Nyíregyházáról, Szigetvárról és Keszthelyről is hasonló eseteket jelentettek. A napilap információi szerint Nyíregyházán már a munkaügyi perek is elkezdődtek. Többen fordultak bírósághoz azért, mert kevesebb bért kapnak, mint amennyi végzettségük szerint járna nekik. Sokan azt furcsállják, hogy valakinek elfogadták az egyetemi diplomáját, másoknak pedig nem.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) közlése szerint a besorolások a vonatkozó törvény és a kormányrendelet szabályainak megfelelően történtek. A miskolci szerződéshamisítás ügyében belső vizsgálatot indított a KLIK, ennek eredményéről későbbre ígértek tájékoztatást.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


