-2 °C Budapest

Állami cégek vezetőinek jutalma: 2 millióig megtarthatják

MTI
2013. december 11. 13:04

Visszafizettetné a kormány az állami vállalatok vezetőivel az idén felvett jutalmaik kétmillió forint feletti részét.

A kormány szerdai ülésén felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, hogy szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit - "a jogi helyzettől függetlenül" - az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére - közölte a Kormányzati Információs Központ az MTI-vel.

Korábban: Tízmillós jutalmakat kaptak az állami cégek vezetői - KATTINTS!

Közleményükben emlékeztettek, hogy a kabinet rendkívüli jelentést kért a közigazgatásban és az állami vállalatok vezetőinek idén kifizetett jutalmakkal és prémiumokkal kapcsolatban. A jelentés alapján az egyértelmű, hogy a közigazgatásban a jogszabály alapján járó egyéb juttatásokon kívül más kifizetés nem történt - tájékoztatott az információs központ, megerősítve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi közlését.

A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?