Az első továbbra is a TheVR csatorna, a második pedig változatlanul Whisper Ton. A harmadik helyen azonban már volt változás.
Az alacsony infláció miatt kisebb lesz az idei nyugdíjemelés: jövőre 2,4 százalékos inflációval tervez a kormány, és a nyugdíjakat is ennek megfelelően emeli.
A nyugdíjasok szerint szinte csak alamizsna ez az emelés.
- Nem sok, de annak, akinek már huszadikán elfogy a pénze, minden fillér számít. Ez az emelés arra elegendő, hogy fél nappal tovább tudják fűteni a lakást - mondta a Blikknek Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjasok Országos Képviselete elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok több mint kétharmada nagyon alacsony, százezer forint alatti nyugdíjban részesül csak.
- Az emelés azért különösen fontos téma a nyugdíjasok számára, mert a túlnyomó többségének ez az egyetlen jövedelemforrása, nincs más lehetősége - tette hozzá az érdek-képviseleti vezető.
A 2,4 százalékos emelés 81 milliárd forintba kerül a költségvetésnek. Az intézkedés 2,8 millió embert érint: az emelést nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem a korhatár előtti nyugdíjasok és a rokkantnyugdíjasok is megkapják.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


