14 °C Budapest

Lehetőség a nyugdíj előtt álló munkanélkülieknek

Pénzcentrum
2013. október 9. 16:13

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatási programot indít azoknak az 55 év feletti munkanélküli nőknek, akiknek a nyugdíjba vonuláshoz szükséges 40 év szolgálati időből kevesebb mint 1 év hiányzik - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Novembertől a programban a támogatás maximum 12 hónapra szól, ez idő alatt 10 hónapig a bruttó bér és járulékok 100 százalékával támogatják a munkaadókat a célcsoport foglalkoztatásához, ezért további 2 hónap támogatás nélküli foglalkoztatást kell vállalnia a munkaadónak.

A támogatás mértéke a garantált bérminimum 125 százaléka lehet maximálisan, jelenleg ez havi 142 ezer 500 forint. Egy ilyen munkahely után maximum 1,5 millió forint támogatást adnak tíz hónapra a munkaadóknak, akiknek legfeljebb 300 ezer forintjukba kerül munkahelyenként a foglalkoztatás a további 2 hónapra.

A lehetőség nemcsak az elsődleges munkaerőpiacon lévő foglalkoztatók számára, hanem a közszférában is megnyílik - mondta az államtitkár.

A program teljes költsége mintegy 1,5 milliárd forint, amelyet a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból biztosítanak, a keret kisebb részét az idén, nagyobbik hányadát a jövő évben használják fel. A számítások szerint ebből megközelítően mintegy 1000 érintett foglalkoztatását lehet támogatni a 40 éves munkaviszony eléréséhez.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.09 11:02
Testvére postjából... Az első, észak-amerikai, US (Chicago) gyökerű, ‘fiatal’ (69…), min. angolul,...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?