19 °C Budapest

Elkaszálta az EU a magyar áfatörvény-módosítást

Pénzcentrum
2013. március 26. 17:02

Nem lép hatályba április 1-jén a fordított adózás az élősertés, a félsertés, valamint a különféle takarmányok értékesítésére vonatkozóan. Az Európai Unió ugyanis elutasította Magyarország kérését. Az Országgyűlés kedden elfogadta az erről szóló törvénymódosító javaslatot.

Nem kapta meg Magyarország a szükséges felhatalmazást az Európai Uniótól arra, hogy a gabonafélékhez hasonlóan a sertés-, illetve takarmányágazatra is bevezesse a fordított áfafizetés szabályait. A fideszes Dióssi Csaba és frakciótársa, Ékes József által az Országgyűlés előtt lévő adótörvény-csomaghoz benyújtott módosító javaslatot soron kívül elfogadta ma az Országgyűlés. kedden fogadta el az Országgyűlés 257 igen és 4 nem szavazattal.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a fordított áfa bevezetésétől a feketegazdaság visszaszorítását várta. Múlt csütörtökön Feldman Zsolt, a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy sajtótájékoztatón azt mondta: akár 50 százalékkal is mérséklődhet az ágazatban a jelenleg legalább 30 százalékra becsült feketegazdasági tevékenység, ami 10-15 milliárd forintnyi többletbevételt jelenthet az államkasszának.

A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén az egyik előterjesztő, Ékes József megerősítette, hogy a fordított áfának az érintett termékkörre való bevezetésével 10 milliárd forintos áfabevétellel számoltak, ennek hiányában hagyományos ellenőrzési eszközökkel biztosítják majd, hogy teljesüljön az idei áfabevétel.

Az Európai Bizottság március 19-i közleményében tudatta, hogy elutasítja Magyarország kérelmét. A döntést egyebek között azzal indokolta a Bizottság, hogy nagy a veszélye a csalás átterelődésének.

A Pénzcentrum.hu korábbi cikkeiben szakértőkre hivatkozva több ízben felhívta a figyelmet arra, hogy a fordított áfafizetés csak azokról a területekről szorítja ki a csalókat, amelyeken az új szabályok szerint kell elszámolni a forgalmi adóval. A csalók viszont nem tűnnek el, csak áttelepülnek egy másik helyszínre. Ha az élelmiszerágazat valamennyi területére kiterjesztik a fordított áfafizetést, akkor keresnek majd más terepet maguknak.

A fordított áfa bevezetése csak akkor lenne megfelelő eszköz a csalás visszaszorítására, ha minden területre ez a szabály lenne érvényes. Ameddig az Európai Unión belüli értékesítés áfamentes, azaz a fordított adózás szabályai szerint a közösségen belül csak a végső fogyasztó fizeti meg a forgalmi adót, ellenben a Magyarországon belül eladott termékek és szolgáltatások nagy része hagyományos módon adózik, mindig lesz olyan terület, ahol el lehet csalni az áfát. Ráadásul az unióban és világszerte is tetemesnek számító 27 százalékos áfakulcs igencsak nagy haszonnal kecsegtet.

Az Európai Unió mindezek ellenére azt engedélyezte, hogy a gabona- és takarmánynövényekre (kukorica, búza, árpa, rozs, zab, triticale), valamint a napraforgómagra, a repcemagra és a szójababra. 2012. július elsejétől Magyarország bevezesse a fordított áfát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A NAV Észak-alföldi Regionális Főigazgatósága által készített jelentés szerint tavaly júliusban 70 százalékkal visszaesett a gabonaszállítmány-forgalom az észak-alföldi régióban lévő két határátkelőhelyen, Ártándon és Csengersimán. A kivitel több mint 78 százalékkal, míg az import 57 százalékkal csökkent a megelőző év hasonló időszakához képest. Az adóhatóság meggyőződése, hogy a drámai zuhanás oka a július elsejétől bevezetett fordított áfa. A vásárlói lánc végén fizetendő áfa ugyanis lehetetlenné tett olyan típusú áfacsalásokat, amelyeket a termények fiktív utaztatásával valósítottak meg.

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége szerint is elérte a célját a két évre engedélyezett fordított áfafizetés a gabonakereskedelemben. Vancsura József, a szövetség elnöke is elismerte azonban korábbi nyilatkozataiban, hogy az adócsalók más árukkal dolgoznak, jellemzően műtrágyával és húsfélékkel, ezért a jövőben indokolt lenne kiterjeszteni a rendelkezést más árucsoportokra is.

A különféle magvakból készült olaj után azonban a normál szabályok szerint az eladónak kell bevallania és megfizetnie a forgalmi adót. Be is bizonyosodott, hogy a csalók valóban új területekre telepszenek át. Az adóhatóság március első hetében számolt be arról, hogy csaknem 1,2 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a csoport, amely úgy próbálta meg kijátszani az uniós áfaszabályokat, hogy a gabonafélékre megállapított fordított áfafizetés bevezetése után gabonáról repceolaj-kereskedelemre váltott.

KATTINTS!Itt a bizonyíték: kijátsszák a csalók a fordított áfát

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.10 09:26
Erről már írtam itt nemrégen. Történik. Ez most csak a John Deere-ről szól. Business decision: egyik...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?