Az első továbbra is a TheVR csatorna, a második pedig változatlanul Whisper Ton. A harmadik helyen azonban már volt változás.
Újabb luxusbordélyházat számoltak fel a rendőrök Budapesten, ezúttal a XVIII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a honlapján.
A közleményben azt írták, hogy üzletszerű kéjelgés elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Zs. Gábor 46 éves, S. Ivett 30 éves, valamint I. Péter 43 éves, budapesti lakos ellen indítottak eljárást.
A rendőrség jelenlegi adatai szerint a gyanúsítottak a főváros XVIII. kerületében 2005 óta tartottak fenn bordélyházat, ahol anyagi haszonszerzés céljából prostitúciós tevékenységet szerveztek és irányítottak.
Az elkövetők azonosítása után felmerült a gyanú, hogy azok fegyverrel rendelkeznek, ezért elfogásukhoz a rendőrség a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak a segítségét kérte. A rendőrök a három gyanúsítottat csütörtökön, azok tartózkodási helyén fogták el, majd őrizetbe vették őket.
A további eljárást a BRFK bűnügyi főosztályának gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya folytatja le, s egyben - S. Ivett kivételével - előterjesztést tesznek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására - írta a rendőrség a közleményében.
Február 13-án Szigeti József, a BRFK bűnügyi főosztályának vezetője jelentette be, hogy három budapesti bordélyházat, továbbá egy a szexuális szolgáltatások irányítására kialakított érdi telefonos diszpécserközpontot számoltak fel. Elmondta, hogy a gyanú szerint legalább 2009 óta működött a bűnszervezet, amely magyar és külföldi állampolgároknak hirdetett és kínált szexuális szolgáltatásokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tájékoztatása szerint bordélyház működött a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úton, a IX. kerületi Ferenc körúton és a XI. kerületi Etele úton, ezek tevékenységét segítette az érdi Enikő utcai, hat telefonnal működtetett központ. A rendőrök akkor tíz embert állítottak elő, közülük ötöt vettek őrizetbe: az 55 éves R. Kamilló Lászlót, a 38 éves G. Gabriellát, az 56 éves G. Pálnét, a 43 éves I. Miklóst és a 32 éves H. Andrea budapesti, illetve érdi lakost. Utóbbi kivételével mindegyikük esetében előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásra.
Szigeti József jelezte, hogy a gyanúsítottak köre várhatóan még bővül, mert több ember elszámoltatása folyamatban van, továbbá tisztázásra vár az is, kinek milyen szerepe volt a bűnszervezetben, illetve ki volt annak vezetője. A Fővárosi Törvényszék másnap egy hónapra elrendelte G. Gabriella és három társa előzetes letartóztatását.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


