Jövőre jön a SZÉP-kártyák újabb hulláma

Pénzcentrum2012. szeptember 27. 13:36

700 ezer felett van a SZÉP-kártyák száma Magyarországon, jövő év elején újabb kártyaigénylési hullám várható, így ez a szám akkor meghaladhatja majd az egymilliót - hangzott el egy mai sajtótájékoztatón.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese adta át az ötszázezredik OTP SZÉP-kártyát Budapesten sajtótájékoztatón, csütörtökön.

A gazdaságszabályozásért felelős államtitkár az eseményen elmondta: a három jelenlegi szolgáltatónál kibocsátott SZÉP-kártyák száma 700 ezer felett van, míg az eredeti tervek 400 ezer kártyával kalkuláltak. Az év elején újabb kártyaigénylési hullám várható, így ez a szám akkor meghaladhatja majd az egymilliót - tette hozzá.

Szatmáry Kristóf elmondta: az augusztus végi adatok szerint az összes, valamennyi szolgáltatónál vezetett SZÉP-kártya feltöltések értéke 50-60 milliárd forint volt, míg az összes költés 25-30 milliárd forint.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kijelentette: az OTP SZÉP-kártyával folytatott vásárlások értéke meghaladja a 20 milliárd forintot, ami az összes forgalom 75 százaléka.

Címkék: