Biztosra vehető, hogy a Malév egykori dolgozók nem kapják meg a teljes járandóságukat - írja a Magyar Hírlap.
A lap úgy tudja, a Malév dolgozóinak teljes követelése meghaladja a hatmilliárd forintot, ám ennek csak a töredékére van fedezet.
A cég dolgozóinak maradéktalan kifizetése - még a Bérgarancia-alap bevonása ellenére - sem teljesül. (Az alap összege személyenként legfeljebb bruttó egymillió-tizenháromezer forint, miközben van, akinek a ledolgozott évei után nyolc-tíz millió forint járna).
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott válaszában jelezte, a kormány mindent megtesz - a jogszabályok adta lehetőségeken belül -, hogy a dolgozók újból munkához jussanak. A Magyar Hírlap szerint valóban számos pilótának ajánlottak a Munkaügyi Hivatal munkatársai állást. A pilóták válogathattak szállodaportási, recepciós- és kertészállás-ajánlatok között.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.