Hiába tanulunk, mégis alacsony a foglalkoztatottság Magyarországon

Kevesen, túl sokan

Tézis, hogy a jobb munkalehetőségekért alapvetően tanulni kell, képzettség kell ahhoz, hogy a jobb lehetőségek megnyíljanak. Tagadhatatlan, a magasabb képzettség versenyelőnye a foglalkoztatás szintjében megmutatkozik: a legalacsonyabb és legmagasabb végzettségűek foglalkoztatási rátája között 40 százalékpont különbség van Magyarországon (37% illetve 78% a két foglalkoztatási ráta). Ez egyébként nem kirívó nemzetközi összehasonlításban, hiszen 30-40 százalékpontos eltérés a legtöbb európai országban is jellemző.

Az alacsonyan képzettek foglalkoztatottsága a legtöbb országban elmaradott. Ez azonban nem szükségszerűen eredményezi azt, hogy egy országban a teljes foglalkoztatottság is alacsony. Az összképen javíthat, 1) ha az alacsonyan képzettek nincsenek sokan a népességben, így a rosszabb foglalkoztathatóság szűkebb körre vetül, 2) illetve javulhat a kép úgy is, hogy az iskolázottabb csoportok foglalkoztatási rátája sokkal magasabb.

Ami az alacsony képzettségűek népességbeli arányát illeti, az Eurostat adatai szerint az, hogy Magyarországon a 25-64 éves korú lakosság alig 20%-a volt alapfokú végzettségű 2010-ben, megfelel az uniós átlagnak. Tehát relatív nincsenek is olyan sokan az alacsonyan képzettek a magyar lakosság munkaképes korú csoportjában.

A magasabban iskolázott csoportok magyarországi foglalkoztatásával már relatív sem mondható kedvezőnek a helyzet. Miközben régiós versenytársainkkal osztozunk azon, hogy az alacsonyan képzettjeink foglalkoztatottsága alacsony, a csehek elhúztak a középszinten képzettek, a szlovákok pedig a felsőfokú végzettségűek foglalkoztatásával, és így összességében alaposan lehagyták Magyarországot a foglalkoztatottság terén. Sokat citált tény, hogy foglalkoztatottságban az Európai Unió sereghajtói közé tartozik Magyarország.

Feltűnő, hogy az alacsonyan képzettek foglalkoztatásában az egyes országok gazdaságszerkezeti hasonlóságaik alapján képeznek csoportot. Magyarország a volt szocialista országokkal együtt olyan csoportot képez, ahol az alacsonyan képzettek népességbeli aránya nem túl magas vagy átlagos, és foglalkoztatottságuk alacsony.

Különös azonban, hogy ezen túl, ha a halmazba belevesszük a képzettebbeket is, már nincs hasonlóság, foglalkoztatottságot tekintve Magyarországot alaposan lehagyja Csehország és Szlovákia, és lehagyja Románia és Lengyelország is.

Klikk a képre!

Több képzett dacára kisebb foglalkoztatottság

A foglalkoztatást javítani szándékozó programok leglátványosabban az alacsonyan képzett, hátrányos helyzetű rétegeket célozzák - lévén az álláskeresők 40 százaléka legfeljebb nyolc általánost végzett, és körükben különösen jellemző a tartós munkanélküliség. Széles szakmai vélekedés szerint a továbbképzés javíthat foglalkoztathatóságukon, hiszen mióta a rendszerváltással a kilencvenes évek elején eltűnt a képzettséget nem igénylő munkalehetőségek nagy része (többek között a kapun belüli munkanélküliség felszámolódásával is), nem sok remény van arra, hogy a képzetlenek munkát találjanak.

A képzetlenség felszámolása érdekében Magyarország teljesítette is a "házi feladatot", az alacsonyan képzettek aránya 2000-ről 2010-re 12 százalékponttal csökkent a 25-64 éves korú népesség körében. Ez a trend volt jellemző egyébként Európa összes országában is, ám uniós átlagban kisebb, 8 százalékpontos volt a képzetlenek aránycsökkenése. Ezzel egy időben az alacsonyan képzettek köre nagyobb arányban jelent meg a magyar munkaerőpiacon (aktivitásuk számottevően emelkedett) foglalkoztatottságuk azonban csak kisebb mértékben nőtt: azaz álláskereső munkanélküliek lettek.

Tehát csökkent az alacsonyan képzettek aránya, a másik oldalon pedig megemelkedett a képzetteké. Az ún. felső-középfokú végzettségűek aránya a 25-64 éves népességen belül 6%-ponttal nőtt, és ugyanennyivel a felsőfokú végzettségűeké. Az Eurostat adatai szerint azonban foglalkoztatottságuk nem javult, sőt mind a két, felsőbb képzettségi kategóriában csökkent (a megnövekedett népességbeli arány mellett), vagyis a képzett többletmunkaerő nem feltétlenül talált munkát annak ellenére sem, hogy képzettséget igazoló papír került a kezében.

Klikk a képre!

Összességében magasabb iskolázottság felé tolódva jobbára stagnált a nemzetgazdasági foglalkoztatás 2000 és 2010 között.

Nők is, férfiak is

Bár könnyen elképzelhető lenne, a nemek között nincs eltérés, mindez csaknem ugyanannyira sújtja a férfiakat, mint a nőket. Egyformán kissé emelkedett csak az alacsonyan képzettek foglalkoztatása a férfiak és nők esetén, és hasonló mértékben csökkent a két felső képzettségi szinten. Így az is változatlan maradt, hogy a nők foglalkoztatási rátája minden szinten jóval elmarad a férfiakétól. Az alacsony képzettségűek körében a nők hátránya 12 százalékpontos, a felső-középfokú végzettségnél 11 százalékpontos. A legkisebb az eltérés pedig a felsőfokú végzettségűek körében, ahol egyébként legmagasabb a foglalkoztatási ráta, férfiaknál 83%, nőknél 75%.

Miért?

Az adatok azt sugallják, hogy az iskolázottság mennyiségi növelése kevés lehet az üdvösséghez, a foglalkoztatás fellendítéséhez. Hiába számít az unión belül viszonylag magasnak a hazai felső-középfokúak aránya (a 25-64 éves népesség 61%-ának van ilyen végzettsége, amiben csak öt ország előzi meg Magyarországot), foglalkoztatási rátájuk az unióban a negyedik legalacsonyabb. A felsőfokúak foglalkoztatásával is el vagyunk maradva, itt már csak egy ország áll rosszabbul nálunk, Olaszország. Hozzá kell tenni, hogy a felsőfokú végzettségűek körében sokkal kisebb a foglalkoztatottság szórása nemzetközi szinten, ez a rangsorbeli eredmény nem tükröz akkora lemaradást, mint az alacsonyan vagy közepesen képzetteknél.

Úgy fest, a magasabb iskolázottság mintha nem hozta volna automatikusan a foglalkoztatottság emelkedését Magyarországon. Az e mögött rejlő okok szerteágazóak lehetnek. Nem jelenti evidensen azt, hogy az iskolában megkapott papírok rosszak, jelentheti azt, hogy a munkakínálat és kereslet között földrajzi eltérés van, akkor ez mobilitási probléma is, de ok lehet, hogy az iskolában töltött évek alatt a szakma túltelítődik, és a képzési struktúra viszonylag kevéssé teszi lehetővé a váltást. Különösen árulkodó ebből a szempontból, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb az élethosszig tartó tanulásban való részvétel az unió országai között. Pedig a technológiai fejlődéssel együtt az ún. soft skillek, az alkalmazkodás, tudás naprakészen tartása egyre fontosabb.

2012.03.18 07:55 Olyan keveset tanulunk, hogy az már Balkán

Ugyanakkor az összkép mégis azt sugallja, hogy a jelenség egyik magyarázata, hogy a gyermekkorban összeszedett hátrányokat később, a kamaszkorban sorra kerülő középiskola nem tudja teljes egészében kompenzálni, hiába szereznek egyre többen ilyen végzettséget, vagyis az probléma árnyéka az alapfokú és korai oktatásra vetül.

Őket ütötte meg a válság

Az OECD jelentése felhívja a figyelmet, hogy a válság különösen az alulképzettek körében járt állásvesztéssel, "békeidőben" és válságban is nagyobb eséllyel maradnak állásukban a képzettebb emberek. Eközben Magyarország itt is kilóg némileg, nálunk éppen a középfokú végzettségűeket ütötte meg leginkább a válság, a foglalkoztatottság körükben nagyobbat esett, mint az alacsonyan képzetteknél. Kérdés persze, hogy honnan hová csökken, hiszen az alacsony képzettségűek foglalkoztatási szintje Magyarországon rendkívül alacsony.

Több pénz még nem elég

Az, hogy a több pénz, a mennyiségi növelés még nem feltétlenül elég, mutatják a PISA felmérések eredményei is. Az OECD ezzel kapcsolatos jelentése megállapítja, hogy bizonyos szint fölött az oktatásba való további anyagi áldozatok már nem járnak ezzel arányos növekedéssel a készségek fejlődésében. A határ nagyjából 20 ezer dollár egy főre eső GDP-nél van, az ennél gazdagabb országokban az oktatásba való többletforrások juttatása már nem hoz jobb eredményt a PISA teszteken. Az OECD szerint a pénz egyedül itt már nem old meg mindent, a legsikeresebb országokban az oktatás egy olyan rendszer, amiben elhiszik, hogy minden gyerek képes végigcsinálni az iskolát, és nagy hangsúlyt fektetnek a korai nevelés minőségére; továbbá nem az a kérdés, hogy mennyit áldozunk az oktatásra, hanem, hogy milyenre.