26 °C Budapest

Újabb gyár jön Magyarországra: 200 munkavállalót várnak

MTI
2012. február 28. 19:45

A németországi központú Rehau több mint hatvanmillió eurós beruházással 26 ezer négyzetméternél is nagyobb üzemet épít a Győri Ipari Parkban, közvetlenül az Audi-gyár közelében - áll a társaság keddi közleményében.

A műanyagipari vállalkozás termelőüzeme, amelyben az autóipar számára gyártanak majd alkatrészeket, 2013-ban kezdi meg működését a tájékoztatás szerint, és akár 200 új munkahelyet is teremthet.

"Nemzetközi terjeszkedési stratégiánk részeként született meg a döntés a telekvásárlásról és az új gyár építéséről" - írják, idézve Niklas Braunt, a Rehau autóipari üzletágának igazgatóját, akinek tájékoztatása szerint az új magyar gyár a legkorszerűbb ökológiai és gazdasági szempontok szerint épül meg.

A közlemény ismerteti: a cég 2005 óta készít lökhárítókat különböző Audi-modellekhez, termékeit "just in time" rendszerben szállítja közvetlenül az autógyártó vállalat gyártószalagjára. A társaságnak azonban további kapacitásokra van szüksége ahhoz, hogy eleget tudjon tenni a TT és a Q7 modellekhez kapott rendeléseknek. A jövőben ugyanis mindkét modell első és hátsó lökhárítórendszerét is közvetlenül Győrben gyártják és fényezik az összeszerelés előtt.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
vezetoi-coaching  |  2025.06.13 10:21
7 érvelési hiba/zsákutca egy példán keresztül (csak 6-ot mentettem el a lenti video-ból, feladat,...
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 16. 14:32